Magyar vadászgépek Szlovákia légterében

Hamarosan Szlovákia légterében is repülhetnek magyar vadászgépek a Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter által szorgalmazott megállapodás szerint - számolt be a szlovák TASR hírügynökség a pozsonyi tárcavezető budapesti látogatásáról.

A szlovák kormány június elején Csehországgal kötött, hasonló megállapodást hagyott jóvá. Az egyezmény értelmében a másik állam katonai gépei csak lőszerkészlet, valamint légi felderítő eszközök, illetve a rádióelektronikai hadviseléshez használt felszerelés nélkül léphetnek be a partner ország légterébe.

Galko a szlovák hírügynökség jelentése szerint egyelőre kizárta annak a lehetőségét, hogy országa légterét csupán a magyar légierő gépei védjék. „Hosszú távú ügyről van szó. Ez nem szerepel a napirenden sem Magyarországgal, sem a Cseh Köztársasággal” - mondta a miniszter, aki a hangsebességnél gyorsabb gépekkel rendelkező szlovák légierő megtartásának a híve. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy nincs elegendő pénz erre a célra.

Lubomír Galko a nap folyamán Budapesten tárgyalt Hende Csaba honvédelmi miniszterrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.