Magyar szórólapot nem terjeszt a szlovák posta

A Szlovák Posta az államnyelvtörvényre hivatkozva nem hajlandó terjeszteni a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik képviselőjelöltjének magyar nyelvű szórólapjait.

„Egyfajta diszkriminációnak tartom a dolgot" - jelentette ki Hodosy Szabolcs, az MKP pozsonyi székházában kedden tartott sajtótájékoztatóján. Hodosy az MKP választási listájának 17. helyezettjeként fizetett szolgáltatást szeretett volna rendelni a Szlovák Postánál, azonban az állami cég válaszlevelében azzal utasította el a kérést, hogy a megrendelés nincs összhangban üzleti érdekeikkel, illetve belső szabályzatuk rendelkezéseivel. Ezen kívül a nyelvtörvény egyes rendelkezéseire is hivatkoztak, miszerint a szlovák nyelv, mint államnyelv elsőbbrendűséget élvez. Hodosy érthetetlenül fogadta a választ. A tartalomért a hirdető felelős, és a nyelvtörvény sem szabályozza az ilyen jellegű szóróanyagokat - idézte a bumm.sk szlovákiai m,agyar hírportál a politikust. Az újságírók olyan információkkal fordultak a jelölthöz, hogy a posta már megkezdte a szórólap terítését, és állítólagosan a felelős személy elbocsátását is fontolgatják. 

Az MKP politikusa erre reagálva elmondta, hogy itt nem csak egy személy felelősségéről van szó, mivel a Szlovák Posta hivatalos levélben értesítette őt erről, ezért is tartja diszkriminatívnak és tarthatatlannak ezt a jelenséget. Hodosy ezt a jelenséget a nyelvtörvény rossz melléktermékének tekinti. Azóta, hogy a nyelvtörvény újra napirendtre került, valami pszichikailag is változott – tette hozzá. Bár a nyelvtörvény nem szabályozza az ilyen megjelenési formákat, mégis arra ösztönöz, hogy megtörténhessen ilyesmi - mondta. Hodosy az elutasított kampányanyagait a párt aktivistáival készül terjeszteni.

A Szlovák Posta kedden közleményben reagált az ügyre, azt állítva, semmilyen választási röplapot nem utasítanak el politikai okok miatt. Leszögezi, azért nem kezdték meg azonnal Hodosy szórólapjainak terjesztését, mert a posta jogi részlegének álláspontját várták azzal kapcsolatban, hogy a csak magyar nyelvű röplapok kézbesítése nem sérti-e a nyelvtörvényt. A posta szerint a nyelvtörvény nem egyértelmű, többféleképpen lehet értelmezni, ezért úgy döntöttek, hogy ha nem érkezik egyértelmű tiltás a kulturális minisztériumtól, terjeszteni fogják a szórólapokat. A cég közölte: készen állnak arra, hogy kézbesítsék mind a 40 ezer darab röplapot. A Szlovák Posta egyúttal elnézést kért Hodosytól az egynapos késésért

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.