Magyar nyelvű reklám miatt bírságolták meg a révkomáromi televíziót

A szlovákiai államnyelvtörvény megsértése miatt pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió.

Az Új Szó című pozsonyi napilap szombati kiadása szerint az államnyelvről szóló törvényre hivatkozva pénzbírsággal sújtotta a Com-média Kft.-t a Szlovák Televízió és Rádió Tanácsa azért, mert az általa működtetett révkomáromi városi televízió kizárólag magyar nyelven sugárzott két hirdetést. A társaságnak 136 eurójába fog kerülni a két, államnyelven nem sugárzott reklám.

"Mi a megrendelő igényei szerint sugározzuk a reklámokat, a kifogásolt esetekben pedig csupán magyar nyelvű megjelenést kértek" – mondta Pék Zoltán, a Com-média ügyvezető igazgatója.

A tévétanács mostani döntésével egy április óta húzódó ügy végére tett pontot. Akkor kérette be ugyanis a városi tévé egyik adását ellenőrzésre, és emelt kifogást a reklámok miatt. Azóta folyt a levelezés a Com-média és a tanács között.

Pék Zoltán úgy véli, hogy a tanács tagjainak lehetőségük lett volna elengedni a büntetést, de azt is megtehették volna, hogy a kiszabott 136 eurónál sokkal magasabb összeget állapítanak meg. "A tanács köztes megoldást választott, amiben szerintem szerepet játszhatott a nyelvtörvény tervezett módosítása is" – tette hozzá.

"A közszolgálatiság elve soha nem sérült a városi televízióban, az egyórás műsorunk első félórája szlovák nyelvű, a második magyar. Ugyanazt a blokkot közvetítjük mindkét részben, tolmácsolva az ellenkező nyelven rögzített riportokat – mondta ifj. Batta György, a városi televízió szerkesztője.

"A reklámok esetében viszont többször előfordul, hogy csak szlovák nyelven hangzanak el, mert azt kéri a hirdető" - jegyezte meg.

A tévétanács figyelmeztetése óta kizárólag magyar hirdetés már nem kerül adásba. Többször előfordult viszont, hogy a magyar hirdető inkább elállt reklámozási szándékától, mert nem volt hajlandó kifizetni a fordítással járó pluszköltséget.

Az államnyelvtörvény módosítását a héten fogadta el első olvasatban a szlovák parlament.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.