Magyar Gripen-botrány a londoni ködben

Brit kampányszervezetek bírósági úton próbálják megtámadni azt a döntést, amellyel a hatóságok nemrégiben hirtelen lezárták a brit BAE Systems hadiipari óriáscég elleni - kelet-európai, köztük magyarországi ügyleteket is érintő - korrupciós vizsgálatot.

A súlyos csalások kivizsgálására szakosodott brit hivatal (Serious Fraud Office, SFO) egy hete jelentette be, hogy a céggel kötött vádalku alapján az általa vizsgált ügyekben nem kezdeményez további büntetőeljárást a BAE Systems ellen. Az SFO ejtette az alig egy héttel korábban emelt korrupciós vádakat a társaság volt kelet-európai kijárója, az osztrák állampolgárságú Alfons Mensdorff-Pouilly gróf ellen is.

A Fegyverkereskedelem Elleni Kampány (Campaign Against the Arms Trade, CAAT), valamint a társadalmi igazságosságért küzdő, Corner House nevű civil szervezet azonban levélben közölte az SFO-val, hogy a vádalku bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi.

A Corner House honlapján megjelent közös nyilatkozatban Nicholas Hildyard, a szervezet jogtanácsosa hangsúlyozta: vádalku csak abban az esetben köthető, ha az érintett vállalat tisztázta az adott ügyben játszott szerepét, a BAE azonban ezt nem tette meg. Hildyard "a törvényesség durva semmibevételével" vádolta az SFO-t.

Kaye Stearman, a CAAT szóvivője is "törvénysértőnek" nevezte a vizsgálat lezárásáról hozott döntést, és közölte: "egyszerűen ejtettek" egy eljárást, amely korrupciós ügyekben folyt "legalább három országgal" kapcsolatban.

A Mensdorff-Pouilly elleni vádemelés hivatalos indoklása szerint a BAE osztrák kijárója 2002. január 1. és 2008. december 31. között "összeesküdött másokkal" egyes közép- és kelet-európai kormányok - köztük Csehország, Magyarország és Ausztria - "ismeretlen tisztviselőinek és más ügynökeinek" történő, korrupciós jellegű kifizetések folyósítására.

Ennek célja az alig egy hét után visszavont vád szerint az volt, hogy "ösztönözze" a SAAB/Gripen harci repülőgépek szállításáról szóló szerződések elnyerését e kormányoktól, vagy "jutalmazza" a már elnyert szerződéseket.
A gépek értékesítését a BAE Systems végzi.

A vizsgálat február 5-én bejelentett lezárásának és a vádemelés visszavonásának indoklása szerint azonban a BAE Systems - az SFO-val és az amerikai igazságügyi minisztériummal létrejött egyezség alapján - "felelősséget vállalt" a terhére rótt "súlyos kihágásokért", és beleegyezett "jelentős összegű pénzbírság" kifizetésébe. A kampányszervezetek szerint ugyanakkor a cég valójában csak "könyvelési szabálytalanságokat" ismert be egy kisebb jelentőségű tanzániai radarügylet kapcsán.

A vádalku alapján a BAE Systems Nagy-Britanniában 30 millió font, Amerikában 255 millió font pénzbírságot fizet. A BAE ügyleteit az Egyesült Államokban is jó ideje vizsgálják, tekintettel a brit cég jelentős amerikai üzleti érdekeltségeire.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.