Magyar feliratokat is!

Somorján a helyi civil szerveződés képviselői kétnyelvűséget követelő matricákat ragasztottak fel minden olyan bolt kirakatára, továbbá a helyi információs táblákra is, amelyeken kizárólag szlovák feliratok láthatóak.

Lapunk megkeresésére Bárdos Gábor, a felső-csallókóözi kisváros polgármestere elmondta: örül a kezdeményezésnek, s bízik abban, hogy lesz foganatja. – A kétnyelvűség ügyével már többször foglalkoztunk, s fel is szólítottuk a vállalkozókat és más érintetteket, hogy magyarul is írják ki az információkat. Akadt, aki megtette, mások viszont többletkiadásra hivatkoztak, továbbá azzal érveltek, hogy a kétnyelvűség ugyan megengedő, de nem kötelező.

Ráadásul Ivan Gasparovic  államfő a múlt héten megvétózta az eredeti tervezethez képest a parlamentben jogszűkítésekkel elfogadott kisebbségi nyelvtörvényt is. Ez a döntése szintén nem erősíti a demokraták és a nyelvi demokrácia pozícióit. Ennek ellenére az önkormányzatunk minden lehetséges törvényes eszközzel továbbra is szorgalmazni fogja a kétnyelvűség érvényesítését városunkban - hangsúlyozta a polgármester.

Megbízható információink szerint a  somorjaihoz hasonló kezdeményezést terveznek Dunaszerdahelyen, Révkomáromban és több más, magyarok lakta dél-szlovákiai településeken.

A somorjai polgármester reméli, hogy a kezdeményezésnek lesz foganatja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.