Magyar EU-elnökség: Orbán párját ritkító félévet lát

A magyar miniszterelnökkel folytatott keddi budapesti megbeszélése után Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szoros együttműködést ígért.

A magyar fővárosban tárgyaló Herman Van Rompuy részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézete által szervezett, Az Európai Unió előtt álló kihívások 2011-ben című konferencián is, és felszólalásában kulcskérdésnek nevezte az eurózóna stabilitásának megőrzését. Hangsúlyozta, minden tagállamnak be kell tartania a legszigorúbb pénzügyi kritériumokat, és az eladósodottságra olyan megoldást kell találniuk, amely egyúttal felszámolja a különbségeket az országok között. Álláspontja szerint Európának úttörőnek kell lennie a kutatásban és az innovációban, olyan körülményeket kell teremtenie, amelyek arra késztetik a fiatal tudósokat, hogy a kontinensen maradjanak, ugyanakkor le kell bontani a tudósok mobilitásának akadályait is az unióban. Úgy fogalmazott, mindez jelenleg is nagyon fontos az uniónak, amely a megbékélés és a régi ellentétek felszámolásának szellemében biztonságot és jólétet teremt a tagállamainak. Herman Van Rompuy üdvözölte, hogy a Nyugat-Balkán térsége kiemelten fontos a magyar elnökségnek, mint mondta, Magyarország a vasfüggöny leomlása óta nagyon sokat tett Kelet és Nyugat együttműködéséért.

Orbán Viktor miniszterelnök és Herman Van Rompuy. Vissza a lendületet
Orbán Viktor miniszterelnök és Herman Van Rompuy

Ugyancsak a tudomány szerepét emelte ki a tanácskozáson Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Azt mondta, ha az Európai Unió erős akar lenni a világban, a kontinens szellemi örökségét és lehetőségeit jobban ki kell használnia. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország jövő évi uniós elnökségének idején erős hangsúlyt kap majd a tudomány. Pálinkás József arról beszélt, hogy Európa a tudomány szempontjából eddig nem volt a világ központja, ám - mint mondta - ha erősek akarunk lenni a világ színpadán, akkor ezen változtatni kell. Azt hangoztatta, hogy az európai nemzeteknek együttesen hatékonnyá, erőssé és versenyképessé kell válniuk.

A magyar külügyminiszter a konferencián arról beszélt, az Európai Uniónak erős euróra van szüksége ahhoz, hogy a világ legversenyképesebb régiója legyen. Ha az euró gyengül és veszélybe kerül, akkor valamennyien veszélybe kerülünk - figyelmeztetett. Martonyi János szorgalmazta a közös energiapolitika megteremtését is. A közös energiapolitika hat hónap alatt természetesen nem teremthető meg - utalt a januárban kezdődő magyar elnökségi félévre -, ám, mint mondta, szeretné, ha ez idő alatt új lendületet lehetne adni ennek a folyamatnak.

Az Európai Tanács elnökével tartott találkozója után Orbán Viktor az unió bővítésével kapcsolatban hangsúlyozta: „Vissza szeretnénk szerezni az EU számára a bővítés lendületét". A kormányfő a sajtótájékoztatón azt mondta, az EU párját ritkítóan nehéz félév előtt áll, és hat hónap alatt kell meghozni olyan döntéseket, amelyeket korábban évek alatt sem hoztak meg. A napokon belül kezdődő magyar elnökséggel kapcsolatban kiemelte: a váratlan események kezelésére is igyekeztek felkészülni. Az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyaláson tisztázták a következő fél év pontos menetrendjét. Mint mondta, "tisztán látnak" az első nagy csúccsal, a februári energiapolitikai csúcstalálkozóval kapcsolatban, valamint a Lisszaboni Szerződés módosításának ügyében, és képesek lesznek a „limitált szerződésmódosításra". Közel vannak ahhoz is, hogy „az utolsó vonásig" tisztázzák az európai szemeszter intézménye beindítását (amelynek értelmében a tagállamok előzetesen bemutatják az EU-nak saját költségvetési tervezetüket) - tette hozzá. A májusi, keleti partnerség csúcstalálkozójának forgatókönyve is már 90 százalékban kialakult.

A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy kiemelte, az uniós elnökség posztja nemcsak kihívást jelent egy tagállamnak, hanem lehetőséget is, hogy bebizonyíthassa, képes az EU ügyeinek kezelésére. Az elnökségnek szerint jó alkalom Magyarországnak arra, hogy elérje, a jövő félév után a továbbiakban ne új tagállamként emlegessék az unióban, ahogyan azt 2004-es belépése óta teszik.

Az Európai Tanács elnöke kijelentette: Magyarország jól felkészült arra, hogy 2011 első félévében ellássa az uniós elnökséggel járó feladatokat. A fél év alatt szorosan együttműködik majd a magyar elnökséggel, sokszor egyeztetnek majd - ígérte. Herman Van Rompuy sikeres elnökséget kívánt Magyarországnak 2011-re.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.