Magyar drogelosztó a mexikói kartellben?

A hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy magyar állampolgár az a nő, akit Mexikóban fogtak el napokban a rettegett Los Zetas kartell tagjaként.

A mexikói sajtóban egymástól eltérő beszámolók jelentek meg az ügyről, és a hírekben közölt nevek között eltérés van. A La Policiaca című újság a védelmi tárca (SEDENA) közleményére hivatkozva azt közölte, hogy Oaxaca államban, egy rajtaütésben, a rejtekhelyükön fogták el a Los Zetas 13 tagját, köztük a 30 éves, C. K-t, akiről azt írták, hogy „magyar”. Őt kulcsfontosságú személyként említik, aki női csapatot szervezett kábítószer terjesztésére Puerto Escondido város bárjaiban és utcáin. A Crónica de Tierra Blanca című lap viszont ugyancsak a SEDENA-ra hivatkozva azt közölte, hogy rutin közúti ellenőrzés során kutattak át két furgont, amelyben rengeteg fegyvert találtak, ezért letartóztatták a 13 utast.

A két jelentésben felsorolt nevek közül - egy-két betűhiba kivételével - 12 egyezik, a kivétel az itt már C. P.-ként nevezett személyt, akiről a másik listán az áll, hogy az illető magyar, ráadásul itt az életkorát is 19 évben adták meg. Ez a második, pénteken megjelent hír nem említi, hogy az illetőnek különleges szerepe lett volna a banda tevékenységében, és nem utal arra, hogy külföldi lenne.

A két jelentésben eltérések vannak a lefoglalt fegyverek és járművek felsorolásában is. A lapok egyébként nem különösebben foglalkoztak az üggyel, a Los Zetas kapcsán inkább arról írtak, hogy a banda amerikai szakértők feltételezése szerint katonai fegyverek, köztük tüzérségi  fegyverek felhalmozásával készül a jövő évi választási kampányra, amelyet zűrzavarba akarnak dönteni. A mexikóvárosi magyar konzulátus az új belső rendelkezések miatt nem tudott felvilágosítást adni az MTI-nek.

A magyar Külügyminisztérium az ügy kapcsán az MTI megkeresésére ezt közölte: a mexikói hatóságok megkeresték a magyar nagykövetséget, és arról tájékoztatták, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolnak egy nőt, aki magyar állampolgárnak vallja magát. A tárca nem pontosította, milyen bűncselekményről van szó és az adatvédelmi jogszabályokra hivatkozva a nő nevéről sem közölt semmit. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a magyar nagykövetség akkor nyújthat segítséget, ha a konzul meggyőződik arról, hogy valóban magyar állampolgárról van szó, és a nő igényt tart a magyar nagykövetség közbenjárására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.