Magyar civil összefogás Szlovákiában

Civil összefogást kezdeményezett a szlovákiai Fórum Kisebbségtudományi Intézet. Az újonnan megalapított Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nem politikai szervezet, a Magyar Koalíció Pártja nem is tagja. Törvénytervezeteket ugyanakkor javasolnak majd, és jogvédő funkciókat is ellátnak.

A szlovákiai civil szerveződések vezetői, továbbá értelmiségiek, vállalkozók és más közéleti személyek megalapították a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát, amelynek célja a jogvédelem és a jogérvényesítés. A testület a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségtudományi Intézet kezdeményezésére jött létre és a tervek szerint évente legalább egyszer tanácskozik majd.

Tóth Károly, az intézet igazgatója lapunknak azt mondta, elemezni fogják a szlovákiai magyarok jelenével és jövőjével kapcsolatos alapvető kérdéseket, s megfogalmazznak megoldásokat, valamint a jogérvényesítés lehetőségeit. Elsőként az itteni magyarok lélekszámának állandó csökkenését, az asszimiláció okait és következményeit kívánják elemezni.

Nem hívták meg a tanácskozásra a Magyar Koalíció Pártját, mert nem kívántak politikafüggő testületet alapítani, s a felmerült problémákat kizárólag szakmai szempontok alapján kívánják elemezni. - Nem az MKP kizárásáról van szó, hanem arról, hogy a szlovákiai magyarság civil szervezetei is összefogjanak, s ennek köszönhetően nemzetrészünk érdekérvényesítése megerősödjék. Erre különösen most van szükség, amikor a Magyar Koalíció Pártja ellenzékbe került - mondta az igazgató.

A tanácskozás résztvevői Kisebbségi Jogvédő Iroda létrehozásáról döntöttek, amely a kisebbségi jogérvényesítés terén, valamint a jogsérelmek esetén a hazai állami és igazságügyi szervekhez fordul, indokolt esetben pedig a nemzetközi emberjogi intézményekhez. Kezdeményezték egy olyan átfogó kisebbségi törvény megalkotását, amely szavatolja a szlovákiai magyarság és más kisebbségek részvételét minden olyan jogszabály kidolgozásában, illetve módosításában, amely kulturális életüket, oktatásügyüket, s minden más, őket érintő közéleti szférára vonatkozik.

A jelenlévők tiltakoztak a szlovák oktatási miniszter rendelkezése ellen, amellyel megtiltaná, hogy a magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvekben a diákok anyanyelvén tüntessék fel a földrajzi neveket. Ugyancsak felemelték a szavukat az államnyelv-törvény további szigorítása ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.