Magyar többségű járást szeretne Szijjártó Kárpátalján

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fontosnak tekinti, hogy a következő ukrajnai közigazgatási reform után is legyen magyar többségű járás Kárpátalján – a politikus erről Beregszászon folytatott megbeszéléseit követően beszélt az MTI-nek.
A miniszter péntek délután, egynapos hivatalos kárpátaljai látogatása keretében Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, megtekintette a nagyrészt magyarországi támogatásból felújított és középfokú szakképző intézettel bővített főiskola épületét.

A politikus megbeszélést folytatott a kárpátaljai magyar történelmi egyházak vezetőivel, majd tárgyalt a város polgármesterével és a járás vezetőivel, valamint kárpátaljai magyar üzletemberekkel találkozott.

E rendezvény után Szijjártó Péter az MTI érdeklődésére elmondta: fontosnak tartotta, hogy kárpátaljai látogatása során felkeresse Ukrajna egyetlen magyar többségű járását. Hozzátette: jelezni akarta, mennyire fontosnak tekinti, hogy a következő ukrajnai közigazgatási reform után is legyen magyar többségű járás Kárpátalján, vagyis az új közigazgatási egységek kialakítása során az ukrán törvényhozás legyen tekintettel a lakosság nemzetiségi összetételére. A helyi vezetőkkel folytatott megbeszélése után még egyértelműbbé vált számára, hogy Beregszász gazdasági fejlődése milyen nagy mértékben függ a várost elkerülő út megépítésétől, amelyet a magyar kormány is támogat, csakúgy, mint a fürdő megépítését.

A miniszter elmondta, hogy a Kárpátaljával folytatott gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében Magyarország egy-egy gazdasági diplomatát küld Ungvárra és Beregszászra, és a Magyar Kereskedőház képviseleti irodát nyit idén a két városban.

A történelmi egyházak vezetőivel tartott találkozóval kapcsolatban elmondta: a Keleti Partnerség program keretében a magyar kormány 20 millió forint támogatást nyújt a három egyház szervezeteinek működéséhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.