Magyar taxis verte át a Szlovákiába tartó menekülteket

Három indiai migránst igazoltattak, majd pedig állítottak elő a magyar határhoz közeli Nagymegyeren (Velký Meder). Kihallgatásuk során elmondták: Győrből magyar taxis szállította őket a csallóközi kisváros határáig, ahol azzal rakta ki őket, hogy már Ausztriában vannak.

Both Péter járási rendőrkapitány a parameter.sk internetes portálnak nyilatkozva elmondta: amióta az osztrákok megszigorították a határátkelők ellenőrzését, egyre több embercsempész, illetve migráns igyekszik a szlovákiai kerülőúton eljutni Csehországba, onnan pedig Németországba. Ezért a szlovák idegenrendészek is az eddiginél nagyobb létszámban tartják szemmel a határvidéket.

Keddre virradó éjjel osztrák rendszámú gépkocsit tartóztattak fel, amelyben öt afgán menekült szorongott, a sofőr pedig minden bizonnyal embercsempész. Tájékoztatása szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét figyelmeztető lövéseket adjanak le, mint egy nappal korábban, mert a gépkocsit több kilométeren át hajszolták, míg végre megállt.

Hétfőre virradó hajnalon Győr felől a Csallóközbe érkező, egymás mögött haladó négy személygépkocsit akartak igazoltatni a szlovák vámhatóság emberei. Három autó megállt, viszont a magyar rendszámú Mazda, lassítás után az intézkedő személyeket veszélyeztető manőverrel hirtelen gázt adott és nagy sebességgel elhajtott. Üldözőbe vették őt, figyelmeztető lövéseket adtak le, melyek közül az egyik eltalálta az autó hátsó kerekét.

A sofőr igyekezett elmenekülni, de a helyszínre érkezett rendőrök rövidesen elfogták őt. A járműben sérült, 26 éves szír nőt találtak, akinek a hátába fúródott az egyik lövedék, amely a veséjét is érte. A dunaszerdahelyi kórházba szállították őt, ahol megműtötték, kivették a golyót a testéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.