Magyar-szlovák párbeszédet sürget Merkel

Párbeszédet sürgetett Magyarország és Szlovákia között a német kancellár. Angela Merkel az Európai Unió előző napi csúcsértekezletének keretében tárgyalt Bajnai Gordonnal és Robert Ficóval.

Az MTI tudósítójának - a két ország közötti viszonyt érintő - kérdésére válaszolva pénteki, Berlinben tartott nemzetközi sajtóértekezletén Angela Merkel példaként hozta fel, hogy a Horvátország és Szlovénia között a horvát uniós csatlakozással kapcsolatban kialakul vitában tárgyalások útján sikerült haladást elérni.

Ez ismét bizonyítja, hogy nem az egymásnak való üzengetés, hanem csakis az egymással való párbeszéd jelentheti a konfliktusok megoldásának egyetlen lehetséges útját - hangsúlyozta a kancellár.

Merkel elmondta, hogy az Európai Unió előző napi csúcsértekezletének keretében tárgyalt a két miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal és Robert Ficóval is, akik - mint hozzátette -  szerencsére egymással is jó megbeszélést folytattak.

"A tárgyalások után az a benyomásom alakult ki, hogy a viszony ismét jó útra került" - fogalmazott a kancellár, hangsúlyozva, hogy a két kormányfő előző este egyaránt erről a szándékról biztosította őt.

A kancellár szerint a szlovák-magyar viszonyban történtek annak példáját jelentik, hogy az Európai Unión belül is milyen gyorsan magasra csaphatnak az indulatok, illetve a tárgyszerű együttműködésből milyen gyorsan meglehetősen feszült helyzet alakulhat ki.

A két ország közötti vitás kérdésekre - közvetve a szlovák nyelvtörvényre - utalva kijelentette: tanácsokat adunk akkor, amikor erre kérnek bennünket, különös tekintettel a törvénykezésre vonatkozóan. Merkel szerint olyan tanácsokról van szó, amelyek semleges testületek hatáskörébe tartoznak és valójában arra irányulnak, hogy az adott törvény megfelel-e a kisebbségekkel szembeni bánásmód követelményeinek Európában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.