Magyar-német helységnévtáblát tettek Kolozsvár bejáratához

Az ismeretlenek által létrehozott Most - Acum csoport magyar-német nyelvű helységnévtáblát helyezett ki Kolozsvár Torda felőli bejáratához - közölte a maszol.ro portál.

A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.

A maszol.ro a csoport közleményét idézve közölte, az akcióval Kolozsvár többnemzetiségű jellegére kívánják ráirányítani a figyelmet, és bátorítani szeretnék a kolozsvári polgárok szabad anyanyelvhasználatát.

"Úgy gondoljuk, hogy a Kolozsváron élő 49 ezer magyarnak ugyanaz a tisztelet jár, mint a románságnak és ehhez kell igazítani nyelvi környezetünket is. A szász eredetű Klausenburg megnevezés feltüntetésével pedig városunk multikulturális történelmi hagyományai előtt tisztelgünk" - írja közleményében a Most csoport.

Emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi törvények lehetővé teszik hivatalos többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Arra kérik a helyi elöljárókat, cseréltessék le a jelenlegi egynyelvű helységnévtáblákat a város hagyományaihoz, jelenéhez és jövőjéhez méltó, háromnyelvű táblákra.

"A Most mozgalom magyar és román nemzetiségű tagjai a nemzetek közötti egyenrangú partnerség előmozdítása érdekében a jövőben is törekedni fognak a többnyelvűség ösztönzésére. Tevékenységünket civilként, a politikától távol maradva, békés eszközökkel kívánjuk folytatni" – idézte a mozgalom bemutatkozó közleményét a kolozsvári portál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.