Magyar-lengyel összefogás: beszéljünk kórusban

Magyar és lengyel politikusok közösen méltatták a két nemzet évszázados barátságát Sárospatakon. A lengyelek dicsérték az Európai Uniót is, a magyarok nem annyira. A fideszes Hörcsik szerint a hangunk el se jut Brüsszelig, csak ha kórusban beszélünk.

Az összefogás fontosságáról, a Kárpátok régióján belüli együttműködésről beszéltek magyar és lengyel politikusok a Kárpátok Európája című konferencián szombaton Sárospatakon.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: a magyar Országgyűlés és a lengyel szejm együttműködése példaértékű, és a kétoldalú kapcsolat erősítését szolgálja a Kárpátok régiójának összefogása is. Mint mondta, a közép-európai regionális kezdeményezések egyik fóruma ez a mostani konferencia, "szeretnénk közvetíteni az európai döntéshozók felé", hogy távol Brüsszeltől mi is szeretnénk fejlődni. Lezsák Sándor felidézte a magyar-lengyel kapcsolatok több évszázados történelmét, szólt arról, hogy ez év márciusában Marek Kuchcinskival közösen avatta fel Varsó Bemowo kerületében Petőfi Sándor mellszobrát.

Marek Kuchcinski, a szejm, a lengyel parlament alsóházának alelnöke arról beszélt, hogy a közép-kelet-európai országok, amióta az unió tagjaivá váltak, jelentős fejlődésnek indultak. Kifejtette: a magyar és a lengyel állam közötti együttműködés kiváló, ugyanakkor meg kell erősíteni a közép-kelet-európai országok parlamentjei közötti kapcsolatokat, miként a kárpáti területek közötti együttműködést is.

A lengyel politikus azt mondta: "el kellene gondolkodni azon, hogy ezen országok parlamentjei ne vegyenek-e nagyobb részt a nemzetközi, napi politikában, jó lenne, ha az Európai Unióban is hallanák parlamentjeink hangját, ez nem csak a mi államaink érdeke". Emlékeztetett arra, jövőre lesz tíz éve, hogy Lengyelország és Magyarország visszatért az európai országok közösségébe, ez az évtized már összegezhető, vannak jó eredményeink, és várnak ránk kihívások.

Hörcsik Richárd (Fidesz), az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke a rendezvényen szintén az összefogás fontosságáról szólt. Mint mondta, külön-külön a hangunk el sem ér Berlinig, Brüsszelig, de együtt, ha "kórusban" mondjuk a problémáinkat, akkor ez a hang eljut odáig. A Kárpátok régiójának idén tízéves egyezménye meghatározhatja együttműködésünk kereteit, ugyanakkor a konkrét fejlesztések érdekében a korábbiaknál sokkal koordináltabb fellépés kell, ezért kell számba venni eszközeinket - tette hozzá.

A politikus megemlítette azt is: a 2013-as évet a magyar külpolitikában gyakran Közép-Európa évének is nevezik, Magyarország tölti be a 18 országot magába foglaló közép-európai kezdeményezés és a visegrádi négyek elnöki tisztét is. A magyar külpolitikai számára maghatározó alapelv, hogy nyílt párbeszédet teremtsen a közép-európai együttműködés esetleges akadályainak felszámolására - jegyezte meg.

Hörcsik Richárd hozzátette: 2014 januárjától, az unió következő hétéves költségvetési időszakától új időszak veszi kezdetét, a tagállamok a partnerségi megállapodásokat és az operatív programokat a közeljövőben véglegesítik, Varsóban és Budapesten is. Rajtunk is múlik, hogy a Kárpátok régióinak az érdekei megjelenjenek, legyen az infrastrukturális fejlesztés, munkahelyteremtés, vagy akár környezetvédelmi beruházás - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.