Magyar cég is benne volt a többmillió eurós román korrupcióban

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) őrizetbe vette Kiss Sándort, a Bihar (Bihor) megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökét, és kezdeményezte 30 napos előzetes letartóztatását. Az ügyben a debreceni KEVIÉP Kft. is érintett – derül ki a vádhatóság közleményéből.
Az ügyészség Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, míg a szintén őrizetbe vett Beneamin Rus nagyváradi üzletembert pénzmosással és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítja. A DNA közleménye négy ügyet sorol fel, amelyekben Kiss és társai összesen 4,3 millió euró (mintegy 1,33 milliárd forint) illetéktelen haszonra tettek szert.

Vizsgálják többek közt a Bihar megyei regionális hulladéklerakóra kiírt közbeszerzési eljárást, amelynek nyertese a KEVIÉP Kft. volt. A cég honlapján a referenciaként feltüntetett megbízatást az ügyészek szerint a törvény megkerülésével adták a debreceni vállalkozásnak még 2003-ban, azzal a feltétellel, hogy 300 ezer eurónyi összeget visszatérít Kiss Sándornak és három társának: Mudura Sándornak, Bojtor Vilmos Lászlónak és Miklóssy Ferencnek.

A pénzt Bojtor Angliában bejegyzett cége segítségével mosták tisztára. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak 2005–2006-ban ugyanezzel a módszerrel összesen 700 ezer „tiszta” euróra tettek szert.

Az ügyben tavaly indult meg az eljárás. Akkor Kiss Sándor a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a nyomozóhatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és egyszer sem emelt vádat ellene.

A Bihar megyei RMDSZ kedden állásfoglalást tett közzé, amelyben aktuálpolitikai kérdésekkel hozza összefüggésbe Kiss Sándor őrizetbe vételét. „Furcsa egybeesés, hogy tavaly az eljárás éppen a választási kampány kezdetekor éledt újra, és a jelenlegi őrizetbe vétel azután történik, miután nemrég Kiss Sándor a Szent László-szobor Szent László térre való kihelyezése mellett nyilvánosan, aláírásával kiállt, illetve múlt héten nyilatkozott a magyarság számarányát csökkentő nagyváradi és szentmártoni fúzió ellen” – áll a közleményben. A Bihar megyei RMDSZ-szervezet – amelynek Kiss Sándor az elnöke – szolidaritását fejezte ki, és támogatásáról biztosította a megyei tanács alelnökét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.