Az örömmámorban úszó Marine Le Pen. Eric Gaillard / Reuters

Szinte tapsikolt örömében Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöknője, amikor vasárnap estére kiderült, a szélsőjobboldali párt két szenátort is delegálhat a felsőházba, a párizsi Luxemburg-palotába. Egyikük ráadásul a korrekordot is megdönti,  mindössze 26 éves. „Minden voksoláskor ugyanaz történik: mi jelentjük a meglepetést", hangoztatta Le Pen, „nagy győzelemről" és „lélektani menetelésről" beszélve.

Inkább az utóbbiról van szó, de arról nagyon is. A szélsőjobb két szenátora (bejutásuk nemcsak a Front 1972-es pártalapítása, de az ötödik köztársaság fennállása, 1958 óta példátlan) aligha oszt-szoroz a 348 felsőházi tag között, mint ahogyan a szenátus maga sem tartozik a párizsi politika nagy játékosai közé. Érdemi szerepe csak alkotmánymódosítás esetén van, illetve az ország második számú közjogi méltóságát adja az államfő után.

Törvények esetében viszont a nemzetgyűlés, az alsóház szava dönt. Ráadásul nem közvetlenül választják a szenátus tagjait, hanem 88 ezer „nagyelektor", köztük polgármestererek, helyhatósági tanácsnokok közbeiktatásával. A vasárnapi részleges választásokon a mandátumok mintegy felét írták csak ki, s a jobbközép kényelmes többséget szerzett, átvéve a felsőházat és annak elnöki posztját.

A már a májusi európai parlamenti választásokat is megnyerő Nemzeti Front előtörése inkább abból a szempontból jelentős, a szélsőjobb már a megyékben is mélyen beágyazott. Nem véletlen az sem, mindkét szenátora az Azúr-partról való. A francia dél nemcsak csodálatos tengerpartjáról, tájairól, valamint a gazdagok lakó-, és üdülőparadicsomáról nevezetes, hanem súlyos társadalmi feszültségeiről is.

A dél a franciák kapuja a Földközi-tenger térségére, és mindarra, amitől a „régi vágású" francia kisember retteg: az észak-afrikai arab és berber bevándorlók tömegétől, a mecsetektől, az iszlamista fenyegetéstől. És attól, hogy a jövevények kitúrhatják az állásából, vagy velük kell majd osztoznia a segélyeken, juttatásokon.

A jobboldal siker a „kék hullám" menetelését is előrevetíti a 2015-ös regionális, esetleg pedig a 2017-es államfőválasztásra. Különösen akkor, ha nem következik be érdemi változás a balközép Valls-kormány politikájában, és a 13 százalékos „népszerűséggel" övezett Francois Hollande megítélésében. A franciáknál 11 százalék körüli a munkanélküliek aránya, milliók állnak sorba munkáért vagy jobb állásért, a jelenleginél több órában foglalkoztatottságért.

Sokan a francia nyelvű kanadai tartományban, Québecben próbálnak inkább szerencsét. A félmilliós zsidó közösségben rossz a hangulat, tartanak az iszlamistáktól, az atrocitásoktól. Évi többezres nagyságrendben költöznek már Izraelbe, ahol az olim hadasim, az új bevándorlók közösségének legnagyobb kibocsátó országa már Franciaország.

A balközép politikusok bagetallizálták a történteket, már aki egyáltalán megszólalt közülük. Így tett Jean-Christophe Cambadélis pártfőtitkár is, aki szerint a jobboldal nem tudott valós alternatívát állítani, és „masszívan" maga mellé állítania a nagyelektorokat. Egy másik szocialista politikus a kommunisták és a jobboldal összejátszására hivatkozott.

A francia politika következő nagy tesztje a sorait rendezni igyekvő Népi Mozgalom Uniójáé (UMP) lesz. Az UMP két hónap múlva választ pártelnököt. Jelenleg ügyvezető triumvirátus áll az élén, s sokan abban bíznak, Nicolas Sarkozy exállamfő visszatérése rázhatja fel a vezető jobbközép pártot.