Magánemberként megy Bajnai a páneurópai piknikre

Magánemberként vesz részt Bajnai Gordon miniszterelnök (Angela Merkel német kancellár és Sólyom László köztársasági elnök társaságában) augusztus 19-én a páneurópai piknik 20. évfordulóján, a fertőrákosi barlangszínházban rendezett Európa Koncerten – jelentette be pénteken Budai Bernadett kormányszóvivő.

1989-ben a páneurópai piknik sopronpusztai helyszínén a Magyarországon várakozó keletnémetek áttörték a határt, és Ausztriába menekültek; a soproni határőrök nem tartóztatták fel őket.

– A rendezvény fő szervezője, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány kifejezetten civil esemény keretében szeretne megemlékezni a történtekről – nyilatkozta tudósítónknak Magas László, az alapítvány elnöke. Kuslics Balázs, a soproni városháza szóvivője érdeklődésünkre ugyancsak hangsúlyozta: pártpolitikai gesztusok helyett civil ünnepség fejezné ki méltón a piknikre történő emlékezést, az alapítvány ezért Sólyom Lászlót kérte fel fővédnöknek, és meghívta Merkel német kancellárt is. Más politikusok nem kaptak meghívást.

A kancellár néhány hete jelezte érkezését, lapunk információi szerint Sopronpusztán az 1989-ben onnan menekülő keletnémetekkel és az egykori magyar szervezőkkel találkozik. Ezután egy soproni hotelben munkamegbeszélést tart Bajnai Gordonnal (ezt a kormányszóvivő is megerősítette), majd részt vesz az Európa Koncerten a barlangszínházban, ahol beszédet is mond. Bajnai magánemberként csatlakozik a kancellárhoz és a magyar köztársasági elnökhöz.

Magas László elmondta: ők nem tiltakoznak a miniszterelnök jelenléte ellen, azt viszont nem szeretnék, ha felszólalna. A forgatókönyv szerint erre más politikusok sem kapnak lehetőséget.

– Nem értem a problémát, ha ez egyáltalán probléma, hiszen a szervezőknek és mindenkinek érdeke, hogy minél magasabb színvonalú legyen a megemlékezés – reagált lapunknak Gyarmati István nagykövet, a Demokratikus Átalakulásért Intézet vezetője a hírre, miszerint ő lobbizott volna azért, hogy a szervező civilek szándéka ellenére kapjon Bajnai Gordon meghívást a soproni ünnepségre.

– Ha már a lobbizás szót használjuk, akkor elmondható, hogy ugyanúgy lobbiztam a miniszterelnök részvétele mellett, ahogy Németh Zsolt (az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke) vagy Carl Bildt svéd külügyminiszter részvétele mellett – közölte Gyarmati.

– Carl Bildt és Angela Merkel részvétele miatt a magyar partnereknek szinte kötelező ott lennie – érvelt a nagykövet lapunknak. Hozzátette, hogy jó volt az együttműködés a szervezők között, és nem minden civil szervező zárkózott el Bajnai meghívásától. Megkerestük a Konrad Adenauer Stiftungot is, de az alapítvány budapesti irodavezetője, Hans Kaiser nem kívánta kommentálni az ügyet.

Diplomáciai forrásokból úgy értesültünk, hogy a hivatalos és magánlátogatások között elsősorban ceremoniális különbségek vannak. Magánlátogatáson az érkező személyiséget nem fogadják a szokásos külsőségekkel, de a bevált nemzetközi gyakorlat szerint „illik” találkoznia a fogadó ország politikai vezetőivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.