Maffiaváddal kapcsoltak le egy szlovákiai magyar politikust

Bűnszervezetben való részvétellel és a gazdasági bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Szlovákiában a kormánypárti Híd egyik regionális politikusát. Csörgő Judit, a párt bősi alapszervezetének elnöke korábban kapcsolatban állhatott a dunaszerdahelyi maffia néhány tagjával is.

Súlyos bűncselekményekben való részvétel, köztük bűnszervezet létrehozása, illegális dohánygyártás és adócsalás miatt vonták felelősségre Csörgő Juditot, akinek párttagságát a Híd dunaszerdahelyi járási elnöksége azonnal felfüggesztette - értesült az Inforádió.

Rendőrségi források szerint a fenti bűncselekményeket Sátor Lajossal, a dunaszerdahelyi alvilág egykori hírhedt vezérével együttműködve követhette el. Csörgő korábban közeli kapcsolatban állt más olyan személyekkel is, akiket a rendőrség például gyilkossággal gyanúsít. Az egyik emberölés gyanúsítottja - aki jelenleg is szökésben van - sajtóinformációk szerint Csörgő korábbi élettársa.

A Híd bősi alapszervezetének elnökét a rendőrség által augusztus 2-án végrehajtott nagyszabású razzia során előállították, de az üggyel foglalkozó bíró nem rendelte el vizsgálati fogságba helyezését. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, amit a Legfelsőbb Bíróság elutasított, így továbbra is szabadlábon védekezhet.

Csörgő Judit ügyéről már tárgyalt a Híd járási elnöksége. Nagy András, a párt szóvivője úgy tájékoztatta az Inforádiót, hogy a pártból való végleges kizárásról az ellene felhozott vádakkal kapcsolatos bírósági eljárás lezárulását követően döntenek. A szóvivő hozzátette, a pártnak nem volt tudomása arról, milyen más tevékenységet folytat Csörgő, és kikkel barátkozik.

Mindezt Érsek Árpád, a Híd Dunaszerdahelyi Járási Szervezetének elnöke is megerősítette. „A sajtóból értesültem arról, mi a probléma Judittal. Járási szinten dolgoztunk együtt, de arra nem volt rálátásom, hogy ki tartozik a baráti körébe. Magam is a fejemhez kaptam, mikor olvastam a híreket" – mondta Érsek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.