Maduro határozott választ ígér Washingtonnak

Visszautasította az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) állandó tanácsának csütörtökre tervezett ülését, amelyet panamai kezdeményezésre a venezuelai helyzetről terveznek tartani. Ez súlyos beavatkozás, s a nemzeti szuverenitás elleni bármiféle támadásra kemény választ adunk – mondta. Venezuela nem az AÁSZ-hez, hanem az Unasur latin-amerikai együttműködés kereteihez igazodik. A latin-amerikai unió jelenti a békepolitikát és az együttműködést. "A mi nemzetközi politikánk antiimperialista, s ezért meggyőződésünk, hogy egyetlen hatalom sem ellenőrizheti, sem uralhatja Latin-Amerikát és a karibi térséget". Az Egyesült Államok úgy látszik nem érti a caracasi kormányzat diplomáciai úton tett erőfeszítéseit, hogy Washington ne avatkozzon be a belügyekbe. Márpedig az ország ügyeinek megoldása csak a venezuelaiakra tartozik. Mint Maduro közölte, határozott választ készülnek adni az elkövetkező órákban az amerikai kormánynak – jelentette az El Universal netes kiadása.

Maduro beszédét megelőzően civil és katonai felvonulást tartottak Hugo Chávez emlékére, aki 14 éven át irányította az olajgazdag országot. Még rákbetegen Chávez maga jelölte ki utódjául Nicolás Madurót, aki buszsofőrként, majd szakszervezeti vezetőként csatlakozott az egykori ejtőernyős parancsnok mozgalmához. Mint az elnök állította, a Chávez halála óta eltelt esztendő bizonyította a venezuelai nép hűségét. Téved a jobboldal, amikor azt feltételezi, hogy összeesküvéssel győzhet a nép és a forradalom ellen. Éppen a Chávez és a bolivári projekt iránti hűség biztosítja a nép jövőjét – mondta Maduro. A megemlékezés elnökségében több latin-amerikai baloldali vezető is ott volt, így Raúl Castro Kubából és Evo Morales Bolíviából.

A Telesur műholdas televíziós csatorna szerdán bemutatta az amerikai rendező Oliver Stone 50 perces filmjét, amelyet Chávez halálának évfordulójára készített, számos interjúval. A tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a Mi amigo, Hugo (Barátom, Hugo) című filmjével a 21. századi szocializmus létrehozójának, a népét szolgáló szellemnek akart emléket állítani. Stone még 2007-ben találkozott Chávezzel, s tette meg a Határtól délre című dokumentumfilmjének központi alakjává.

Miközben Caracas központjában az ünnepség tartott, a főváros keleti részén, miként Venezuela több nagyvárosában is újra kormányellenes tüntetések voltak, barikádokat emeltek. A nemzeti gárda ezúttal is több helyszínen avatkozott be, több tucat személyt őrizetbe vettek. A legnagyobb megmozdulásra ezúttal is Táchirában, a kolumbiai határhoz közeli állam San Cristobal nevű fővárosában került sor. Az egy hónapja tartó ellenzéki tüntetések eddig hivatalosan 18 életet követeltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.