Machétével akart mészárolni szilveszterkor

Őrizetbe vettek egy New York-i férfit, aki az újévi ünnepségeken készült merényletet elkövetni a New York állambeli Rochesterben egy bárban vagy egy étteremben. A férfi azt akarta bizonyítani: méltó arra, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában - közölte csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.


A 25 éves Emanuel Lutchmant azzal vádolják, hogy anyagi segítséget igyekezett nyújtani az Iszlám Államnak. Emellett az újévi ünnepségen számos embert készült megölni az említett szervezet nevében. Lutchman azt állította, hogy a dzsihadisták egyik emberétől kapott utasításokat külföldről, és támadást készült elkövetni egy rochesteri bárban vagy étteremben újévkor, hogy mindezek után a Közel-Keleten csatlakozhasson az iszlamistákhoz.

A férfit, aki hosszabb ideje megfigyelés alatt tartott az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), szerdán vették őrizetbe.

Lehallgatott beszélgetéseiben Lutchman ismételten kifejezte szimpátiáját az Iszlám Állam iránt, jelezve, hogy szívesen csatlakozna a szélsőségesekhez.

Vasárnap az FBI-nak dolgozó egyik kapcsolatának üzenet küldött, amelyhez csatoltan egy hangfelvételen hűséget fogadott az Iszlám Államnak és a dzsihadisták vezetőjének.

Az FBI szerint Lutchmannak volt egy társa is, aki valójában a nyomozó irodának dolgozott. Lutchman a társával közösen vásárolt késeket, egy machetét és símaszkokat a támadáshoz. Az iszlamistát húsz évig terjedő börtönbüntetés és negyedmillió dolláros pénzbüntetés fenyegeti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.