Macedónia a hadsereget is beveti a menekültek ellen

Könnygázzal oszlattak a macedón hadsereg egységei pénteken a Görögországból érkező több ezer menekült között, egy nappal azután, hogy a bevándorlási válság miatt rendkívüli állapotot hirdettek ki a balkáni ország hatóságai.

Az AP közlése szerint az incidensben nyolc ember sérült meg. Macedónián csak az elmúlt két hónap alatt 44 ezer menekült kelt át Görögországból Szerbia, aztán pedig Magyarország felé a jobb élet reményében.

A macedón köztársasági elnök országa illegális bevándorlók által használt két határőrizeti zónájában, valamint az ezek közötti közlekedési folyosón rendelte el a hadsereg bevetését az illegális határátlépés megfékezésére. A rendkívüli állapot a következő harminc napban szintén azokra a területekre terjed ki, ahol most a hadsereg is szerepet kap. Macedónia célja, hogy a korábbinál szigorúbban ellenőrizze a zöldhatárt, és a migránsokat a hivatalos határátkelőhelyekre terelje, ahol regisztrálni tudják őket.

Ennek kapcsán Somogyi Gyula, a szkopjei magyar nagykövetség első beosztott diplomatája pénteken az M1-en elmondta, hogy a országon például Görögország felé átutazó turisták és fuvarozók nem találkozhatnak olyan problémával, amelyet a migránsok okozhatnak.

Végh Andor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a maga részéről emlékeztetett, hogy a Macedóniába érkező migránsok száma a közelmúltban napi 500-600-ról 2500-3000-re emelkedett. Mindezt azonban az ország nem tudja kezelni vasúti hálózatával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.