Ma ítélnek újra Knox felett Olaszorországban

A 2007 novemberében Perugiában elkövetett Kerchner-gyilkosság negyedjére van olasz bíróság előtt.

Ma várható ítélet a Kercher-gyilkosság ügyében Olaszországban, amelynek a három eredeti gyanúsítottja közül csak az elefántcsontparti születésű Rudy Guede tölti börtönbüntetését, miután az amerikai Amanda Knoxot és az olasz Raffaele Sollecitót másodfokon felmentették a vádak alól.A brit vendégdiákot, Meredith Kerchert 2007-ben halálra késelve találták meg a Knoxsszal közösen bérelt perugiai lakás hálószobájában, Guede pedig első fokon gyilkosságban való bűnrészersség miatt 30 évet kapott, amelyet a fellebbezés után 16 évre csökkentettek. Sollecito és Knox négy évet ült börtönben, és szabadlábon követheti a firenzei semmítőszék ma kezdődő fellebbviteli ítélethozatalát. A most 29 éves Sollecito apja szerdán azt nyilatkozta az Ansa hírügynökségnek, hogy fiával együtt ott lesz a tárgyalótermben, mert bíznak az olasz igazságszolgáltatásban. Knox viszont az Egyesült Államokban, Seattle-ben maradt. Egyik olasz védőügyvéde, Luciano Ghirga közölte, hogy tudomása szerint a 27 éves amerikai lány anyjával várja az ítélethirdetést. Knox az utóbbi napokban eltűnt a sajtó elől, csak annyit tudni, hogy egy a bírósághoz küldött emailben újra az ártatlanságát hangoztatta.

Az akkor párkapcsolatban álló Sollecitót és Knoxot 2009-ben első fokon még börtönbüntetésre ítélték. A bíróság a Knox és Kercher által közösen bérelt perugiai lakásban a gyilkosságot kábítószer hatása alatti szexuális játék szerencsétlen következményének tartotta. A holttesten talált majd negyven késszúrásból és vágásból arra következtettek, hogy nem csak egy elkövető volt. Sollecito és Knox kezdettől fogva azt állította, hogy nincs közük a lakásban történtekhez. Két évvel később a fellebbviteli bíróság főleg bizonyítékok hiányára hivatkozva mindkettejüket felmentette, Knox pedig azonnal hazautazott az Egyesült Államokba. Az olasz legfelsőbb bíróság tavaly eljárási hibákra és ellentmondásokra hivatkozva a per újratárgyalását rendelte el. Ennek az ítélethirdetése következhet most most. Az olasz sajtó azt feltételezi, hogy ha a késő estébe is nyúlva, de még ma megszületik az ítélet. Kerchner húga és bátyja is közölte, hogy ott lesznek a firenzei tárgyaláson.

Az AP szerint ha a bíróság most csütörtökön helyt ad Alessandro Crini ügyész érveinek, akkor Knoxot és Sollecitót 26 évi börtönre ítélhetik gyilkosság és hamis tanúzás vádjával – azért, mert Kerchner halálát próbálták rablógyilkosságként beállítani. Crini a vádat módosította a korábbi perugiai ügyésszel szemben, ejtette azt a feltételezést, hogy egy rosszul végződött szexuális partiról lett volna szó, szerinte a lakást bérlő két lány között alakulhatott ki vita, így a konyha avagy fürőszoba tisztasága miatt.

Az ügy kétséges részleteit a bűnügyi szakértők máig nem tudták tisztázni. Érdemi fejlemény annyi volt, hogy a Sollecito lakásában megtalált késen – amelyet a gyilkos fegyvernek tartották az első fokú ítéletkor – Knox DNS-ét is megtalálták. Ám ez nem meglepetés, hiszen mindketten elismerték, hogy sokat voltak együtt, így az amerikai lány használhatta a kést főzéskor is.

De bármilyen ítélet is szülessen ma Firenzében, Knox és Sollecito üygye ezzel nem ér véget ügye, Fellebbezni ugyanis még lehet egyszer az olasz legfelsőbb bíróságnál. Amennyiben Knoxot bűnösnek mondják ki, az olasz hatóságok nyilvánvalóan kiadatását kéri majd az Egyesült Államoktól, ám a lány amerikai bíróságon még hosszú időn át küzdhet ez ellen a kiadatási kérelem ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.