Ma mindenki füvezik egy kicsit

Az Egyesült Államokban már évek óta április 20-án gyűlnek össze a marihuána-élvezők rágyújtani egy jointra. Ha lehet, délután 4 óra 20 perc körül.

A nem hivatalos világnap oka egy kincsvadászat, amelyre még 1971-ben indultak a kaliforniai San Rafael gimnázium öt diákja. Ősz volt, egyikük pedig egy kézzel rajzolt térképpel állított be az új tanévre. rajta egy állítólag hatalmas marihuána-ültetvénnyel, amelynek valahol San Francisco mellett, Port Reyesben kellett volna lennie.

Az ültetvényt enyhén szólva nem találták meg, de mivel délután 4 óra húsz perc körül vágták magukat kocsiba, elkezdtek a számmal, a 420-szal utalni egy-egy joint elszívására – meséli Dave Reddix filmrendező, az akkori öt diák egyike a BBC-nek. Waldos volt a művésznevük, mert egy gimnázium falának az árnyékában gyújtottak rá A most 59 éves Reddixet az évtizedekkel ezelőtti kudarc nem emészti túlságosan. A szórakozás fele az volt, hogy keressük – mondta.

Bár a 420 ezután elterjedt a kaliforniai hippik között, a sajtó csak 1990-ben fedezte fel, amikor a High Times nevű életmódmagazin egyik szerkesztője, Steve Bloom kiszúrta a számot egy Grateful Dead-koncerten és elmagyaráztatta, mit is jelent. Azóta a 420 mozgalommá és néhány éve fesztivállá nőtte ki magát. Ennek a helyszíne most Colorado állam fővárosa, Denver. A szövetségi törvények máig tiltják a marihuánát, de Coloradóban január 1-től legális nem csak orvosi, de élvezeti célból szívni és saját használatra tartani is. A coloradóiak a 2012-es elnökválasztással egy napon rendezett népszavazáson döntöttek erről, ahogy azok a washingtoniak is, akiknek júniusban kell várniuk a nyitásra, Ezután Washington az egyedüli állam lesz az Egyesült Államokban, ahol a melegházasság, a marihuána élvezeti célú fogyasztása és asszisztált öngyilkosság is legális.

A 420 egyébként igencsak népszerű szám. Aki szeret szívni és ünnepelni, az április 20-án délután 4 óra 20 perckor többnyire rágyújt egy jointra. Quentin Tarantino Ponyvaregényében több óra is van, amelyik 4 óra 20 percre van beállítva, a coloradói Interstate-70 autópályáról pedig az évek alatt annyiszor ellopták a 420-as táblát, hogy a hatóságoknak végül elegük lett. Most 419,99 mérföld szerepel rajta.

Az amerikaiak egyébként szeretik az ilyesféle számokat. A gyilkosságé 187 a kaliforniai büntető törvénykönyv 187. cikkelye miatt, amely aztán a helyi bűnbandák szlengjéből Alaszkától Floridáig elterjedt már.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.