Lövöldözés a Santa Monica-i főiskolán

Lövöldözni kezdett egy férfi pénteken a Santa Monica-i főiskola területén; az incidensben egy ember meghalt, legkevesebb négyen megsebesültek.

A The Los Angeles Times szerint a több lőfegyverrel is rendelkező elkövetőt a főiskola könyvtárában elfogták. A KCBS televízió úgy értesült, hogy a fegyveres autókra és egy buszra adott le lövéseket.

A CNN kórházi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy két sebesült állapota válságos, egy harmadiké pedig súlyos. A The Los Angeles Times úgy tudja, hogy mindhárman egy autóban ültek. Más sajtójelentések szerint az egyik sérült maga az elkövető.

A rendőrség a szemtanúk vallomásai alapján egy lehetséges második támadót is keres. A 34 ezer diákot oktató tanintézmény környékét a rendőrség lezárta.

Az incidens mintegy öt kilométerre attól a helyszíntől történt, ahol Barack Obama elnök, útban Sunnyland magánbirtokon megtartandó amerikai-kínai csúcstalálkozó felé, éppen részt vett egy demokrata adománygyűjtő gyűlésen.

Az elnök biztonságáért felelős Secret Service szóvivője szerint a rendezvényt nem zavarta meg a lövöldözés, amelyet helyi rendőrségi ügynek nevezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.