London nem adja ki többé a Bin Ladent

A világ egyik legértékesebb bankjegye, az 500 eurós olyan népszerű volt a szervezett bűnözők körében, hogy becenevet is kapott: „a Bin Laden”.

Több százmillió értékű 500 eurós bankjegyet vontak ki a héten a forgalomból Nagy-Britanniában, ezeket a bankok, pénzváltók ezután már nem forgalmazhatják. A nagyöszszegű címletnek gúnyneve is volt, „Bin Ladenként" emlegették: ugyanis tudták, hogy létezik, ismerték a külsejét, tudták, hogy forog, ám senki nem látta. Brit lapok szerint csak a svájci 1000 frankos előzte meg értékben az 500 euróst.

A kezdeményezés a brit Szervezett Bűnözés Elleni Hivataltól (SOCA) eredt, amely úgy gondolta, semmi sem indokolja a papírpénz használatát. A szervezet szerint a bankókból 500 millió font értékű papírpénz volt forgalomban, és ennek 90 százalékát bűnözéssel - adócsalással, pénzmosásssal, kábítószer-vásárlással és terrorizmussal - hozták összefüggésbe. A gengszterek kezelhetősége miatt kedvelték a bíborszínű pénzt. Egymillió font értékű 500 eurós mindössze 2,2 kilogramm, míg a húszfontosok ugyanekkora értékben 50 kilogrammot nyomnak. Ötszázas címletekben 20 ezer euró elfér egy cigarettadobozban. A SOCA abban bízik, hogy a döntés zavart okoz a bűnözök között. Nehézségeik támadnak nagy összegű készpénzek mozgatásakor. Kevéssel az 500 eurós „száműzése" előtt az ügynökség lefülelt egy illegális pénzszállítót, aki egy év alatt több mint négymillió font értékű pénzjegyet csempészett be az országba. A rendőrség úgy tudja, Európán kívül tízből kilenc 500 eurós Kolumbiában forog.

A brit intézkedést nem követte európai központi banki utasítás. Egy EKB-szóvivő arra hivatkozott, hogy a betiltással lényegesen több pénzjegyre lenne szükség, ami viszont növelné a termelési és feldolgozási költségeket. Turisták és más legális fogyasztók továbbra is használhatják a még forgalomban lévő 500 eurósokat. A rendőrség arra számít, hogy a bűnözőknek váratlanul meg kell változtatniuk szokásaikat, és új eljárást kell kitalálniuk a pénz szállítására. A bűnüldözők abban bíznak, hogy a maffiakörökben keletkező lehetséges zavar következménye több letartóztatás lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.