Livni véget vetne a Hamasz uralmának

Katonai, gazdasági és diplomáciai eszközökkel vet véget a Hamasz uralmának a Gázai övezetben, ha februárban megválasztják miniszterelnöknek, fogadkozott vasárnap Cipi Livni izraeli külügyminiszter. A Hamasz újra rakétákat lőtt ki Izraelre, légicsapás volt a válasz.

Livni úgy fogalmazott, hogy miniszterelnöksége idején Izrael „stratégiai célnak” fogja tekinteni a Hamaszuralom megdöntését Gázában, s ehhez katonai, gazdasági és diplomáciai eszközöket is felhasznál.

Iszmáil Haníje, a Hamász gázai vezetője azt válaszolta Livni fenyegetésére: „senki sem tud elbánni a népünkkel”. A Hamasz iszlamista palesztin szervezet katonai szárnya pénteken jelentette be a fél éve Izraellel kötött tűzszünet végét. Tudatta, hogy nem kívánja megújítani a fegyvernyugvást, mert „a cionista ellenség nem tartotta tiszteletben annak feltételeit”. Az izraeli hadsereg szerint a bejelentés óta a Hamász mintegy hatvan rakétát és aknát lőtt ki Izrael területére. Izrael légicsapásokkal válaszolt, amelyekben legalább egy ember életét vesztette. Az izraeli védelmi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője úgy vélekedett: elkerülhetetlen az összecsapás Izrael és a Hamasz palesztin szervezet között a Gázai övezetben.

Izraelben 2009. február 10-én tartanak előre hozott parlamenti választásokat. Livni legfőbb riválisa Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt elnöke lesz. Netanjahu korábban a Hamásszal szembeni „tevékenyebb támadó politikára” szólította fel a kormányt, és túlzott passzivitással vádolta a kabinetet, amelynek Livni is a tagja. A közvélemény-kutatások szoros versenyt jósolnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.