Alig egy-két hete a főváros centrumában fényes nappal hárman vesztették életüket egy utcai lincselésben. Valaki arra lett figyelmes, hogy a zsebéből el akarják emelni mobiltelefonját. Szerencsére sikerült nyakon csípnie a tettest, s csak addig tartani a grabancát, míg kisebb csődület nem támadt körülöttük.

A bajt látva a tolvaj két cinkosa társuk segítségére sietett. Vesztükre. Bár sikerült átverekedniük magukat a tömegen, csak annyit értek el, hogy most már rájuk is záporozni kezdtek az ütések. A rendőrök, mire szétoszlatták a verekedőket, már csak három vérbe fagyott holttestet találtak.

Az igazi tragédia az, hogy mindennapossá váltak az ilyen esetek szerte az országban. A 2007-es vitatott végeredményű választások óta nincs nyugalom. A feltételezett csalások nyomán kirobbant etnikai és politikai villongások számos áldozattal jártak, s a vérengzéseket csak az fékezte meg, hogy a két riválisnak, a több voksot szerzett Mwai Kibakinak és az ellenzéki vezér Raila Odingának sikerült megállapodnia a hatalom megosztásáról.

A kikuju Kibaki lett az államfő, míg a luo Odinga a miniszterelnök, s a kormányzati pozíciókon is egyenlő arányban osztoztak. Csakhogy a közös kormányzás sehogy sem működik, s ez mindinkább érződik is az ország életének minden területén. A gazdaság - nem csak a világválság miatt - hanyatlik, egyre több a munkanélküli, a kilátástalanság mind több ember idegeit megviseli. A rendőrség meg tehetetlen. Minél nagyobb, minél vadabb egy csődület, annál kevésbé avatkoznak közbe. Féltik a bőrüket.

Vidéken sincs nagyobb biztonság. Ám itt nemcsak a piti bűnözők, a homoszexuálisok és fogyatékosok retteghetnek a népharagtól, elég, ha valakiről azt gyanítják, hogy a rettegett szekta, a Mungiki tagja, netán boszorkány.

A másság - legyen bármiféle - életveszélyes lehet Afrika számos országában. Nemrégiben a gambiai elnök fenyegette halállal a saját nemük iránt vonzódókat, időről-időre pedig arra albínók esnek áldozatul rituális gyilkosságoknak. Bármilyen eltérés a „normálistól" elég ok lehet arra, hogy a szerencsétlenekből bűnbak váljon, nem védi meg őket senki. Részben erre épít a rejtélyes kenyai Mungiki szekta is, amely egyrészt tradicionális vallási közösség, másrészt a kikuju törzsi hagyományok őrzője és számonkérője, harmadrészt szabadságharcos, a gyarmati kor Mau-Mau lázadóinak szellemi örököse, negyedrészt, és leginkább, afféle maffia, amelynek bűnlajstromán a drogkereskedelemtől, az uzsorán és a zsaroláson át a módszeres rablásig és gyilkosságig szinte minden szerepel. A Mungiki örök félelemben tartja a fővárost és környékét, leginkább a nyomornegyedeket. Mivel a rendőrségre nem számíthat, a lakosság maga próbál védekezni, le-lecsapnak a Mungiki-tagokra, amit a szekta rendszerint kegyetlenül megtorol, s vége nincs az erőszaknak. Főleg vidéken százával szedi áldozatait, többnyire idős nőket a boszorkányüldözés is. Elég egy látszólag megmagyazázhatatlan természeti jelenség, egy tragédia, s könnyen kitörhet a tömeghisztéria. Ilyenkor, ha valaki a boszorkányság gyanújába esik, halál fia.

Az erőszak azért harapódzhatott el, mert az ország gyakorlatilag kormányzatlan. A koalíció nem működik. A legfontosabb kérdések - a földtulajdonok rendezése, a korábbi vérengzések fő bűnöseinek felelősségre vonása, gazdasági és szociális problémák - hiába hevernek hónapok óta a kormány asztalán, megoldás egyikben sem született. A közigazgatás, az oktatás és az egészségügy szétzilálódik, a gazdaság romokban hever, fokozódik a szegénység, mind több az elkeseredett ember, s gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság. Egyetlen dolog működik olajozottan: a korrupció. A vesztegetések hálója tartja egyben az egyébként tehetetlen koalíciót.

A következő általános választások 2012-ben esedékesek. A Kibaki-Odinga tandem aligha húzza ki addig, csak azt nem lehet tudni, mikor és ki - vagy éppenséggel mi - söpri el őket a hatalomból.

Égő tűzoltóautó Mombasában. Az indulatok könnyen szikrát vetnek