Likvidálni akarják a Hamász katonai parancsnokát

Az egyelőre nem világos, hogy Mohamed Deif túlélte-e a támadást, de a felesége és a lánya biztosan életét vesztette egy Izrael által végrehajtott támadásban Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok szerint  Izrael kinyitotta a pokol kapuját, és nagy árat fog fizetni Deif likvidálásáért.

A Hamász katonai szárnya, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok vezetőjének a felesége és a lánya is meghalt egy kedd este a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadásban – jelentette be szerdán a palesztin szélsőséges szervezet. A légitámadásban összesen 11 ember halt meg. Hogy maga a katonai parancsnoka köztük van-e, azt a Hamász Kairóban tárgyaló küldöttségének a vezetője, Azam al-Ahmad nem árulta el.

Deif 2002 óta az Ezzedin al-Kasszám Brigádok első embere. Már több támadást és merényletet is túlélt, amelyekben maradandó sérüléseket szerzett, elveszítette az egyik szemét és több végtagját is. Izrael öngyilkos merényletekre adott parancs miatt akar végezni vele. Gideon Szaár izraeli belügyminiszter úgy nyilatkozott, Deif volt a támadások célpontja és ha lehetőség nyílik rá, likvidálni is fogják.

Gázai egészségügyi közlések szerint a szerda reggeli izraeli légicsapásokban nyolc palesztin vesztette életét. Összesen nagyjából száz ember sérült meg palesztin oldalon, mióta a tűzszünet véget ért.

Izrael szerint kedden nagyjából 50, szerdán pedig további 20 rakétát lőttek ki palesztin szélőségesek a Gázai övezetből a zsidó állam területe felé. A támadások órákkal a tűzszünet lejárta előtt kezdődtek. A kairói béketárgyalások ezzel végéhez értek, az izraeliek bejelentették, hogy elutaznak. A zsidó állam biztonsági kabinetje szerdán fogja megvitatni a kialakult helyzetet.

Amit Mohamed Deifről tudni lehet

2002 óta a Kasszám Brigádok vezetője

Az 1960-as évek elején született Han Júniszban

Izraeli börtönben volt 1989-ben

A Hamász bombaszakértője, Jehija Ajjash képezte ki az 1990-es években

A jelenlegi Gázai övezet alatt húzódó alagútrendszer atyjának tekintik

A Hamász rakétáira válaszul elindított izreali hadművelet, a Protective Edge július 8-i kezdete óta 2028 palesztin és 67 izraeli halt meg a különféle harci cselekményekben.



 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.