Líbiában akart fegyvert eladni egy horvát férfi

Egy névtelen bejelentés alapján tartóztatta le a horvát rendőrség azt az arab származású horvát állampolgárságú férfit, aki Líbiában akart fegyvert eladni. A férfi korábban fordítóként dolgozott az opatováci menekülttáborban - közölte a 24sata című horvát napilap hétfőn.
Az 56 éves Omar Hel még 1986-ban érkezett Horvátországba, illetve az akkori Jugoszláviába. Elvált és két gyermeke van. A migrációs válság kezdetén önként jelentkezett fordítónak a kelet-szlavóniai befogadó állomásra.

A házkutatás során a rendőrök kis kaliberű fegyverhez tartozó töltényeket, pisztolyt, illetve további fegyvereket találtak. A hatóságok lefoglalták mobiltelefonját is, amelyben számos arab nyelvű üzenet volt. Az ügyészség vizsgálja a férfi bankszámláját, amelyből megpróbálják kideríteni, milyen tranzakciókat bonyolított le a közelmúltban. Továbbá keresi azokat a személyeket, akikkel Líbiában tárgyalt, valamint akiktől a fegyvereket be akarta szerezni.

Azt is vizsgálják, hogy miközben az opatováci áborban napi kapcsolatban állt a bevándorlókkal, a migránsokon keresztül küldött-e vagy kapott-e üzeneteket.

A férfi a lap szerint nemrég vásárolt egy hegyvidéki házat, a Zágrábtól északra. A házat egy egyiptomi származású nőtől vette meg, aki többször változtatott nevet.
Omar Hel a horvát mellett jordániai állampolgársággal is rendelkezik. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.