Szexuális erőszak miatt véget ért a líbiai katonák brit kiképzése

Hamar véget vetettek a líbiai katonák Cambridgeshire-beli kiképzésének Angliában, miután öt katona szexuális erőszakkal kapcsolatos ügybe keveredett – írja az al-Dzsazíra. A kelet-angliai városban júliusban kezdődött meg a katonai felkészítés, azóta mintegy 300 líbiai újoncot fogadtak be.

A kiképzés eredetileg november végéig tartott volna, de Nagy-Britannia megegyezett a líbiai kormánnyal, hogy mindegyik félnek az lesz a legjobb, ha előrébb hozzák a kiképzés teljesítési idejét. A katonák az elkövetkezendő napokban térnek vissza Líbiába - mondta brit védelmi miniszter.

Az öt vádlottból hármat kedden hallgattak ki a cambridge-i bíróságon. Ketten közülük elismerték, hogy két-két szexuális bántalmazást követtek el, harmadik társuk, akit három eset kapcsán vádolnak, védőbeszéde pedig még hátra van. Két másik katonát egy férfi megerőszakolásával vádolnak – írja a Cambridge News.

„A líbiai újoncok többsége pozitívan válaszolt a kiképzésre a Líbiában jelenlevő politikai bizonytalanság ellenére, de vannak fegyelmi ügyek" – mondta a minisztérium. A brit kormány most felülvizsgálja, folytatódhatnak-e majd a kiképzések.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.