Libanon: a Harag napja

Michel Szuleimán libanoni államfő a radikális síita Hezbollah mozgalom által támogatott Nadzsíb Mikátit bízta meg kedden kormányalakítással. Szaad Haríri ügyvezető kormányfő hívei több ezer híve szunnita zászlókat lengetve és autógumikat égetve tiltakozott a meghirdetett Harag napján az ellen, hogy a Hezbollah várhatóan megszerzi a többséget a parlamentben az új miniszterelnök jelölésére.

A tüntetők az északi Tripoliban és a főváros, Bejrút déli részén azt skandálták egyebek közt, hogy Forr a szunniták vére!. Mások elégették a Hezbollah jelöltjének, Nadzsíb Mikátinak a fényképét. Egy biztonsági forrás szerint az esetleges erőszakcselekmények elleni fellépésre az utcára vezényelt katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, amikor a tüntetők égő autógumikkal torlaszoltak el utcákat. Az országban a hadsereg lát el rendőrségi feladatokat is. Emberéletben esett kárról egyelőre nem érkezett jelentés. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott, 55 éves dollármilliárdos Mikáti 2005-ben három hónapig már volt kormányfője Libanonnak. Megbízása után közölte, hogy csütörtökön kezdi meg kormányalakítási tárgyalásait.

A tüntetés miatt Tripoliban kedden zárva maradt az iskolák és üzletek nagy része. Szemtanúk szerint a demonstrálók a városban felgyújtották az al-Dzsazíra arab hírtelevízió forgatócsoportjának autóját. A tévé tudósítói egy közeli épületben találtak menedékre. Egyikük élő adásban közölte: ha a hadsereg nem siet a segítségükre, bajban lesznek. A dühödt tüntetők feldúlták egy ellenzéki parlamenti képviselő helyi irodáját is - jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. Tüntettek Haríri-hívek a déli országrész legnagyobb városában, Szidónban is.

Hírügynökségeknek a képviselők közlése alapján készült számvetése szerint a törvényhozás 128 tagjából 68 támogatná, hogy Mikáti kerüljön Szaad Haríri helyére a kormányfői posztra. Ennyi már bőven elég lenne a megválasztásához.

A Hezbollah által delegált 11 miniszter január közepi lemondása a Szaad Haríri vezette libanoni nemzeti egységkormány végét jelentette. A válságot az idézte elő, hogy a kormány együttműködött azzal az ENSZ-bírósággal, amely Rafík Haríri egykori miniszterelnök 2005-ös meggyilkolásának ügyében vizsgálódik, és várhatóan a Hezbollahot teszi felelőssé a bűntényért.

Haszan Naszrallah, a Hezbollah főtitkára vasárnap kijelentette, hogy mozgalma a „nemzeti partnerség" kormányának megalakítására törekszik. Ebben elképzelése szerint minden párt részt venne. Az 55 éves Mikátit konszenzusos jelöltként igyekeznek beállítani, aminek van némi valóságtartalma, hiszen a szunnita muzulmán vallású politikus mind a Nyugat-barát Harírivel, mind Bassár el-Aszad szíriai elnökkel jó kapcsolatokat ápol.

A hatalommegosztáson alapuló libanoni rendszerben a kormányfőnek megállapodás szerint szunnitának kell lennie. Haríri és hívei szerint azonban igazából a Hezbollah puccsa zajlik, és "áruló" az a szunnita, akit a síita mozgalom jelöl kormányfőnek.

Tripoliban a tüntetők felgyújtották az al-Dzsazíra hírtelevízió műholdkocsiját is
A satellite truck used by Al Jazeera television channel is set on fire by Lebanese Sunni Muslim supporters of Lebanon's caretaker Prime Minister Saad al-Hariri, in Tripoli, northern Lebanon January 25, 2011. Hundreds of supporters of al-Hariri protested in north Lebanon on Tuesday, during what they called "a day of anger", against the expected nomination of Hezbollah-backed Najib Mikati to form the next government. REUTERS/Mohamed Azakir (LEBANON - Tags: POLITICS CIVIL UNREST IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.