Levélben is szavazhatnak a külföldön élő románok

A román alkotmánybíróság elutasította szerdán a levélszavazás bevezetéséről szóló törvény elleni óvást, így a jövő évi parlamenti választásokon a külföldön élő románok postán is elküldhetik voksukat.
Az októberben elfogadott jogszabály ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nyújtott be óvást. Többek közt arra hivatkoztak, hogy a törvény nem garantálná a voksolás titkosságát, illetve sértené a szavazás közvetlen jellegét kimondó alkotmányos előírást. Az RMDSZ azt is kifogásolta, hogy a jogszabály diszkriminatív, hiszen nem biztosítja a levélszavazás lehetőségét az országhatárokon belül élő választóknak.

Az alkotmánybíróság egyhangú döntése nyomán az államfő várhatóan kihirdeti a törvényt, amelyet már a jövő évi parlamenti választásokon alkalmazni lehet. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés kötelező érvényűvé tette Romániában az Európa Tanács konzultatív szerveként működő Velencei Bizottság ajánlását, hogy a választási szabályozások ne változzanak egy évvel voksolást megelőzően. A román alkotmány szerint a jelenlegi parlament mandátuma 2016. december 19-én jár le.

A levélszavazás a baloldal számára is negatív következményekkel járhat, ugyanis megnövelheti a választási részvételt a diaszpórában, miközben a határon túli románok 80 százaléka jobbra húz, és eddig körülbelül 20 százalékuk szavazott a követségeken kialakított szavazókörökben. A nagyobb részvétel az RMDSZ-nek is rosszul jön, ugyanis emiatt a szövetség elbukhatja az ötszázalékos küszöböt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.