Leváltották az első miniszter asszonyt

Az iráni Marieh Vadih Daszt­dzserdi Mahmúd Ahmadinezsád elnökkel szemben ütött meg túlságosan kritikus hangot.

Levélben menesztette egyetlen női miniszterét Mahmud Ahmadinezsád iráni államfő. Marieh Vadih Dasztdzserdi 2009 óta állt az egészségügyi tárca élén, ő volt a 34. éve fennálló iszlám köztársaság első női minisztere.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy Ahmadinezsád azután döntött Daszt­dzserdi menesztéséről, hogy a miniszter túl kritikus hangot ütött meg. Kifogásolta például, hogy az iráni központi bank nem hajlandó gyógyszerimportra pénzt elkülöníteni, miközben állateledelre, szájkosárra van elég pénz. Iráni parlamenti képviselők már korábban is bírálták az elnököt, amiért nem biztosítja az egészségügy megfelelő finanszírozását.

Elemzők szerint az iráni gazdaság kezdi megsínyleni a vitatott célú atomprogram miatt Teheránt sújtó nemzetközi szankciókat. Ennek jele a rial mélyrepülése, amellyel párhuzamosan félő, hogy a gyógyszerek jelentősen drágulni fognak. A szankciók ugyan közvetlenül nem tiltják a gyógyszerexportot Iránba, de a pénzügyi tranzakciók tilalma gyakorlatilag ezt jelenti, és emiatt, hogy Dasztdzserdi riadót fújt, a szerinte szükséges két és fél milliárd dollár helyett ugyanis az iráni központi bank csak 650 milliót különített el az importra.

Ahmadinezsád szerint ettől függetlenül azonban az egészségüggyel minden rendben van, a minisztérium elég pénzt kapott. „Senkinek nincs joga emelni a gyógyszerárakat” – hangoztatta egy tévéinterjúban az államfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.