Lettország is befogad egy guantánamói foglyot

A lett kormány döntése nyomán a balti állam is befogad egy guantánamói foglyot - közölte kedden Maris Riekstins külügyminiszter.

Mint elmondta, az Egyesült Államokkal a tavalyi év második felében kezdődtek meg a tárgyalások a kérdésről, és lehetséges, hogy a Kuba területébe ékelődött amerikai támaszponton létesített fegyenctelepről szabaduló rab hat hónapon belül megérkezik Lettországba. Bérelt lakást kap, és tartózkodási költségeit az Egyesült Államok fedezi.

Állampolgárságáról nem tettek említést a lett hatóságok, amelyek csak annyit közöltek, hogy az illető Közép-Ázsiából származik. Riga reményei szerint ez segítheti majd beilleszkedését a lett társadalomba, tekintve, hogy a közép-ázsiai térség és Lettország is valaha a Szovjetunió része volt. Nem hivatalos sajtóértesülések szerint a férfi üzbég, és beszél oroszul.

A rigai diplomácia vezetője azt is elmondta: a férfit öt éve Afganisztánban amerikai katonák fogták el. Öt évet töltött börtönben. Nem találtak bizonyítékot arra, hogy terroristákkal állt volna kapcsolatban, és vádat sem emeltek ellene. 

Linda Murniece belügyminiszter szavai szerint az amerikai és a lett titkosszolgálatok gondosan tanulmányozták a szabaduló férfi ügyét, és arra a megállapításra jutottak: nem jelent veszélyt a társadalomra. Szabadon, de folyamatos biztonsági felügyelet alatt élhet majd Lettországban - fűzte hozzá a tárcavezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.