Letartóztatták az izraeli fociultrák keménymagját

Az izraeli rendőrség letartóztatta a "la família" néven ismert helyi fociultrák kemény magját, a jeruzsálemi Bétár labdarúgó csapat szurkolótáborának szélsőségesen rasszista és erőszakos fellépéséről hírhedt több tucat tagját - értesült a Jediót Ahronót című újság internetes kiadása kedden.
Beni Avlíja rendőrtiszt a lapnak elmondta, hogy hét hónapig tartó titkos nyomozás után hajtották végre negyvenhét izraeli ultra rajtaütésszerű letartóztatását hétfő éjjel. Előzőleg a rendőrség egy ügynöke beépült a "la família" szervezetébe. Az ügynök rengeteg perdöntő bizonyítékot gyűjtött működése során, és ő lesz a vád koronatanúja.

A rendőrség szerint az elfogott emberek erőszakos viselkedésükkel zavarták az elfogadott normák szerint szurkoló közönséget és súlyos erőszakos tetteiket bizonyítékok támasztják alá.

A négyszáz rendőr bevetésével, az egész ország területén végrehajtott házkutatások során elsősorban pirotechnikai eszközöket foglaltak le, de tömegoszlatáshoz használatos fegyvereket, könnygáz-, füst- és fénygránátokat is találtak.

A beépített ügynök feltárta a szervezet belső működését, megnevezte a hangadókat, a pénzmozgásokat, és ezek alapján a rendőrség sajátos bűnszövetkezetként határozta meg a "la família" kemény belső magját, amely megzavarta az izraeli sportélet rendjét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.