Letartóztatták a Maldív-szigetek volt elnökét

Mohamed Nasíd korábbi államfőt, az ellenzék jelenlegi vezetőjét terrorizmussal vádolják.

A vád szerint Nasíd 2012 januárjában illegálisan rendelte el egy magas rangú bíró őrizetbe vételét – írja a BBC.

Nasíd azért vetette őrizetbe Abdulla Mohamed büntető törvényszéki bírót, mert szerinte a Maldív-szigeteket harminc éven át irányító, az ellenzék és a nemzetközi emberi jogi szervezetek által diktátornak tartott Maumún Abdul Gajúm elnök híve volt. A Híradó szerint Nasíd azzal is megvádolta a bírót, hogy kedvezett az ellenzéki vezetőknek.

A legfelsőbb bíróság és a főügyész hiába kérte az államfőtől a bíró szabadon bocsátását. Az egykori elnök döntése miatt több napos tüntetéssorozat kezdődött az országban.

Nasíd a kialakult helyzet miatt kényszerült távozásra, ő maga pedig azt állítja, hogy egy politikai puccs miatt kellett lemondania. Nasíd volt az első demokratikusan megválasztott elnök az Indiai-óceánon fekvő szigetországban. A 2013-as elnökválasztásokig alelnöke vette át a hatalmat, aki szerint az elnök önszántából távozott. Nasíd szeretett volna visszatérni, de elvesztette az választásokat Abdulla Jamínnal, Gajúm féltestvérével szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.