Letartóztatták a cseh fekete angyalt

A cseh rendőrség péntek este őrizetbe vette az ötven esztendős rumburki egészségügyi nővért, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban a kelet-csehországi város kórházában legalább tizenegy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegnek halálos injekciókat adott be. Állítólag azért, mert megszánta a mérhetetlen fájdalmukat nehezen viselő pácienseket.

Csehországban tilos az eutanázia, ezért ha bebizonyosodnak a nővér bűncselekményei, akkor akát tizennyolc évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik - tájékoztatta lapunkat Veronika Hysperková megyei rendőrségi szóvivő. Aki közölte azt is, hogy a gyanúsított egyelőre azt ismerte be, hogy csupán legutóbb segített kegyes halálba egy pácienst.

Érdeklődésünkre Darek Sváb kórházigazgató elmondta, hogy néhány napja a rákbetegségben szenvedő hetven éves asszony váratlanul, szívritmus zavarai miatt hunyt el, ami ebben az esetben nem jellemző ok. Vizsgálódásaik során kiderült, hogy az ügyeletes nővér a betegnek nagy mennyiségű káliumot tartalmazó injekciót adott be, amellyel leállította a szív működését. Ezt a tettét a nővér elismerte. Ezután kezdték el alaposabban elemezni az elmúlt hónapok váratlan és gyanús elhalálozásait, amelyekről idáig úgy vélték, hogy az ügyeletes nővérek nem az előírt gyógyszert adták be a végnapjaikat élő betegeknek.

„Arra, hogy valaki ezt tudatosan csinálja, nem gyanakodtunk, csupán a legutóbbi eset után gondoltunk erre a lehetőségre. Az eutanáziát a legutóbbi esetet kivéve, azonban nehéz lesz bizonyítanunk, mert a halál beállta után egyébként is a korábbinál nagyobb mennyiségű kálium található az ember szervezetében" - válaszolta az újságírók kérdéseire.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.