Lerohanták az ENSZ főhadiszállását Dzsúbában

Az első jelentések szerint a Salva Kiir elnök ellen harcoló egységek támadtak a világszervezet dél-szudáni központjára.

Az ENSZ csütörtöki bejelentése szerint áldozatai is lehetnek annak a támadásnak, amely Dél-Szudán fővárosában, Dzsúbában érte a világszervezet helyi főhadiszállását. A létesítménybe délután hatoltak be Salva Kiir elnök ellen harcoló egységek, amelyek a júliusban menesztett alelnök, Riek Machar irányítása alatt állnak.

Az első harcok még vasárnap este törtek ki Dzsúbában, amikor az elnöki gárda egymással szemben álló egységei tüzet nyitottak egymásra a dzsúbai laktanyákban. A gyorsan terjedő erőszaknak eddig ötszáz halottja van, mintegy húszezer ember pedig ENSZ-létesítményekbe menekült be a vérengzések elől.

Közkeletű szakértői és ENSZ-félelmek szerint Dél-Szudánban fennáll a polgárháború veszélye, Kiir hétfőn legalábbis arról beszélt, hogy vasárnap Machar puccsát sikerült meghiúsítaniuk a kormányerőknek. A konfliktusnak etnikai színezete is van, Kiir a legnagyobb dél-szudáni törzs, a politikai hatalom kisajátításával vádolt dinka tagja, Machar viszont a második legnagyobbhoz, a nuerhez tartozik. Az ENSZ-főhadiszállásra csütörtökön nuerek támadtak. A kormány egyébként cáfolja, hogy etnikai feszültségek rejlenének a háttérben, és azt állítja, Macharnak a nuerek mellett dinka és chol követői is vannak a kormánypárt, a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom általa vezetett szakadár frakciójában. Az ENSZ-főhadiszállás elleni támadás előtt a nuer erők csütörtökön elfoglaltak egy déli nagyvárost, Bort is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.