Lerohanták a bahreini tüntetőket

A biztonsági erők tankokkal mentek neki a főváros központi terén hetek óta sátrazó ellenzékieknek.

Jelentések szerint két ember életét vesztette, amikor a rendőrök könnygázzal támadtak a Manama központjában lévő Gyöngy téren tábort vert tüntetőkre. A főként síita ellenzékiek hetek óta politikai reformokat követelnek a 750 négyzetkilométernyi szunnita királyságban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy külföldi erők részt vettek-e a bahreini hatósági akcióban, de a kormányzat hétfőn a hat országot tömörítő Öböl-menti Együttműködési Tanácstól és külön Szaúd-Arábiától is katonai egységeket kért a tüntetések letörésére, amivel párhuzamosan három hónapos rendkívüli állapotot és statáriumot hirdettek ki az országban. Ez irtóhadjárat, amelyik még egy háború alatt sem elfogadható – ítélte el a szerda reggeli támadást Abdel Dzsalil Khalil, az ellenzék egyik tekintélyes parlamenti képviselője.

Manama belvárosának képe utcai gerillaháborúkat idéz; a tüntetők barikádokat emeltek a Gyöngy téren, de ezeket a tankok könnyűszerrel ledöntötték. A tér felett helikopterek köröznek, szerte a belvárosban pedig égnek az autógumik, segítséget kérve a Manama körül gyülekező ellenzékiektől, akik viszont nem jutnak be a városközpontba, mert a bevezető utakat a hadsereg lezárta. A katonák később a pénzügyi negyedet tisztították meg az ellenzéki blokádtól, és körbevették az egyik központi kórházat is, ahová se be, se ki nem engednek senkit. A tőzsdét határozatlan időre bezárták. Egyes városrészekben a biztonságiak éles lőszerrel lövik a tüntetőket: a két halott mellett a sebesültek száma több tucat lehet. A Gyöngy tér felett füstcsóvákat sodor a szél.

Az ENSZ és az Egyesült Államok egyaránt nyugalomra szólította fel a szembenálló feleket, a párbeszéd lehetősége azonban minden leadott lövéssel egyre távolabb kerül – - írja a BBC helyi tudósítója.

Füst a Gyöngy tér felett
Smoke rises as Gulf Cooperation Council (GCC) forces move in to Pearl Square to evacuate anti-government protesters in Manama March 16, 2011. Helicopters flew overhead and Bahraini riot police fired teargas on Wednesday as they cleared mainly Shi'ite protesters from the central roundabout where they had been camped out for weeks, a Reuters witness said. REUTERS/Hamad I Mohammed (BAHRAIN - Tags: POLITICS CIVIL UNREST MILITARY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.