Lenullázhatják a német gazdaságot az Oroszország elleni szankciók

Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
„A tavalyi év második felében beindult és a télen is folytatódó gazdasági növekedés lassulni látszik" - írja Hans-Werner Sinn, hozzátéve: az ifo múlt hónapban kiadott gazdasági növekedési előrejelzését úgy tűnik, lefelé kell módosítaniuk.

Az ukrán válság a második negyedévben már visszafogta a német gazdasági növekedést. „A feltételezés, hogy a második negyedévben a gazdaság 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest, a dolgok jelenlegi állása szerint tarthatatlannak tűnik. Sokkal inkább zéró növekedés lesz belőle" - fogalmazott az igazgató. "A negyedik negyedévre előre vetített 0,4 százalékos növekedést is minden bizonnyal lefelé kell módosítani. Mindez a 2014-es és 2015-ös növekedési előrejelzések számottevő csökkentését is maga után vonja" - tette hozzá.

Attól azonban nem kell tartani, hogy Németország újabb gazdasági válságba esne - hangsúlyozta Sinn. Egyrészt a gazdaság jórészt a belső kereslet növekedésére támaszkodik, másrészt a szolgáltatóipari szektor stabil teljesítményt mutat, harmadrészt az ifo saját gazdasági hangulatindexe is csak csekély mértékben csökkent az előző periódusokhoz képest - magyarázta a szakember, aki szerinte a helyzet semmiféle hasonlóság nem mutat a 2008-as válsággal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.