Lengyelországban értetlenséggel fogadják a schengeni szabályok szigorítását

Sok lengyel számára az európai uniós tagság nem 2004. május elsejével, az EU-csatlakozás napjával, hanem 2007. december 21-ével kapcsolódik össze, amikor Lengyelország a schengeni övezet tagjává vált - írta hét végi kommentárjában a Rzeczpospolita.

Ez jelentette ugyanis számukra azt, hogy végre akadályok - és útlevél - nélkül utazhatnak szinte egész Európában. A közismerten mobil, szívesen és sokat utazó lengyelek számára ennek óriási jelentősége van.

Ezért váltott ki olyan nyugtalanságot sokukban az EU legutóbbi csúcstalálkozóján, pénteken kiadott zárónyilatkozatnak az a kitétele, hogy ki kell dolgozni egy mechanizmust, amely akkor lesz életbe léptethető, ha az egész schengeni együttműködést rendkívüli körülmények veszélyeztetik.

A kommentátor emlékeztet, hogy a Schengen körüli zavar Lampedusa olasz szigettel kezdődött, amelyen keresztül líbiai, tunéziai, egyiptomi és más afrikai országokból érkezett menekültek ezrei igyekeztek Európába eljutni.

A schengeni szabályokat eddig legfeljebb 30 napig lehetett felfüggeszteni, és csak akkor, ha rendkívüli körülmények veszélyeztették a közrendet. Az intézkedés alkalmazható volt például olyan nagy sporteseményekre, mint amilyenek a labdarúgó Európa-bajnokságok. De eddig rendkívül ritkán nyúltak ehhez az eszközhöz.

A felfüggesztés kiterjesztése az illegális bevándorlókkal kapcsolatos veszélyhelyzetre azonban gyorsan a schengeni övezet tényleges felszámolásához vezethet - figyelmeztetett a lengyel lap. Igaz, hogy az EU állam- és kormányfői egyúttal megerősítették: meg kell őrizni az unión belül a határok szabad átjárhatóságát biztosító schengeni rendszer vívmányát.

"Hogy ezek a szépen hangzó nyilatkozatok mit fognak jelenteni az európai gyakorlatban, már néhány hónap múlva, még a lengyel EU-elnökség alatt ki fog derülni. Akkor fogjuk meglátni, hogy még  Schengen  vagy már Lampedusa - a folyamatosan korlátozott utazási szabadság - övezetéhez tartozunk-e" - írta a konzervatív lengyel lap kommentátora.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.