Lemondtak, miután csalódtak a Fideszben

Erős polarizáltság jellemezte a vasárnapi romániai elnökválasztást, ami bonyolíthatja a második fordulóba bejutott jelöltek dolgát. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor és elnökjelöltje, Szilágyi Zsolt is távozik a tisztségéből.

– November 16-án a verseny nulláról indul – értékelte a helyzetet Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke és államfőjelöltje. Pedig Ponta tetemes, tíz százalékpontos fölénnyel nyerte az első fordulót. A leadott szavazatok csaknem teljes feldogozottsága után, hétfőn közölt hivatalos részeredmény szerint a szociáldemokrata kormányfő kapta a leadott voksok 40,33 százalékát, míg második fordulós ellenfele, Klaus Johannis liberális elnök támogatottsága 30,44 százalékos. Abszolút számokban a különbség több mint 925 ezer szavazat.

Ponta ideális eredmény tudatában várhatja a második fordulót
Ponta ideális eredmény tudatában várhatja a második fordulót
Bogdan Cristel / Reuters

Baloldali vezetők egy hete még ideálisnak nevezték a negyven százalék fölötti eredményt, a vasárnapi voksolás adatai láttán mégis aggódnak, mivel szövetségeseik a vártnál gyengébben szerepeltek. Calin Popescu Tariceanu, a szociáldemokratákkal együttműködő szakadár liberálisok vezetőjének 7-8 százalékot vártak, de alig ért el 5 százalékot. Források szerint Pontáék a 4 százalékos szavazatarányt elért, populista Dan Diaconescuval is tárgyalnak, illetve számítanak a kormánykoalícióban részt vevő magyarok támogatására.

A magyar többségű megyéket leszámítva Erdélyben Johannis kapott több szavazatot, miközben a Kárpátokon túli megyékben és a Moldovai Köztársaságban – a rendszerváltás óta először – a baloldal jelöltje vezet. Egyébként soha korábban nem szavaztak ilyen sokan a határokon túl, annak ellenére, hogy urnazárásig tömegek nem kerültek sorra. A kormányfő hétfőn utasította Titus Corlatean külügyminisztert, tegyen meg mindent, hogy a második fordulóban minden egyes szavazni akaró külhoni román élhessen a választás jogával.

A magyar–magyar verseny a már ismert szabályok szerint zajlott, vagyis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje kapta a magyar szavazatok 86 százalékát. Konkrétan ez több mint 320 ezer szavazatot jelent. A magyar ajkú választók többsége nem érezte fontosnak a részvételt az elnökválasztáson. A székelyföldi Hargita és Kovászna megyében csaknem 20 százalékkal elmaradt a részvétel az országos átlagtól, igaz, 2009-hez képest enyhe növekedés volt tapasztalható.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje 52 ezer szavazattal a voksok 0,56 százalékát szerezte meg. Szilágyi Zsolt hétfőn bejelentette, hogy lemond az EMNP alelnöki tisztségéről. Hasonlóképpen járt el Toró T. Tibor pártelnök is azzal indokolva gesztusukat, hogy jobb eredményre számítottak. Pedig vasárnap éjszaka még úgy értékelték: a választás tapasztalata reményt ad a pártnak a további növekedésre. Szilágyi úgy vélte, ha egyetlen szavazatot sem kapott volna, akkor is érdemes volt elindulnia a választási versenyben, hiszen lehetősége nyílt a párt programjának a bemutatására.

Szilágyi és Toró a választás éjszakáján. A „nemzetpolitika szereplőit” nem sikerült meggyőzni
Szilágyi és Toró a választás éjszakáján. A „nemzetpolitika szereplőit” nem sikerült meggyőzni
Bíró István / MTI

Az EMNP által elért szavazatszám különösen annak fényében alacsony, hogy Szilágyi indulásához a párt 217 ezer támogató aláírást gyűjtött össze. Hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró burkolt szemrehányást tett az RMDSZ jelöltjét nyíltan támogató Fidesznek, amikor az EMNP gyenge szereplésének egyik lehetséges okaként említette, hogy pártjának nem sikerült meggyőznie „a nemzetpolitika szereplőit" a választás igazi tétjéről.

Az EMNP elnöke a választás pozitívumaként értékelte, hogy az koalícióvá kovácsolta EMNP-t az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (ez a szervezet jegyeztette be a pártot) és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT). Az SZNT „pártosodásának" nem mindenki örül. Biró Zsolt, az elnökválasztáson saját jelölttel nem indult Magyar Polgári Párt elnöke úgy vélte, az EMNP „belerángatta az SZNT-t" egy olyan politikai küzdelembe, amelynek az elvileg pártok fölött álló szervezet kárát látja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.