Lemondtak a MOGYE magyar vezetői

Benyújtotta lemondását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar rektorhelyettese és két magyar dékánhelyettese, tiltakozásul amiatt, hogy elnapolták az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor, a lemondott rektorhelyettes.

Szilágyi Tibor, Frigy Attila és Sipos Emese lemondó nyilatkozatát pénteken iktatták az egyetemen. A MOGYE szenátusának és kari tanácsainak magyar tagjai pedig közös nyilatkozatban tudatták, hogy tiltakozásuk jeléül nem fognak részt venni a testületek munkájában.

Az egyetem magyar vezetői a magyar tagozati közgyűlés határozatának megfelelően jártak el, az ellen tiltakozva, hogy az egyetem román többségű szenátusa márciusban egy évvel elnapolta az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását. A főtanszékek bizonyos fokú szervezeti önállóságot biztosítottak volna a magyar tagozatnak.

Szilágyi Tibor elmondta, a megüresedett tisztségeket törvényesen csak a magyar tagozat jelölése alapján töltheti be az egyetem vezetése. "Akár ott vagyunk, akár nem, úgyis azt döntik el, amit akarnak. A kulcsfontosságú kérdésekben egyáltalán nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. A jelenlétünk csak arra lenne jó, hogy hitelesítse a törvényszegő vezetést" - jelentette ki Szilágyi Tibor.

A belső konfliktust csütörtökön a Marosvásárhelyre látogató Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszternek sem sikerült feloldania. A miniszter nyilatkozataiban az egyetemi autonómia fontosságát hangsúlyozta, és ezzel burkoltan az intézmény román vezetői mellett foglalt állást.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A főtanszékek létrehozása abban a megállapodásban is szerepelt, amelyet Victor Ponta miniszterelnök közvetítésével 2012 szeptemberében kötött az egyetem román vezetése a magyar tagozat vezetőivel.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, mely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.