Lemondott az izlandi kereskedelmi miniszter

Két nappal miniszterelnöke után Björgvin Sigurdsson izlandi kereskedelmi miniszter is lemondott tisztségéről. Állítása szerint abban a hitben várt ki, hogy meggyőzheti az izlandiakat kormánya döntéseiről.

Lemondott tisztségéről vasárnap Björgvin Sigurdsson izlandi kereskedelmi miniszter. A 38 éves politikus két nap múltán követi Geir Haarde kormányfő példáját, aki az ország gazdasági összeomlása miatt kialakult körülmények hatására távozik a hatalomból.

Sigurdsson, a miniszterelnök vezette konzervatív Függetlenségi Párt koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak a tagja. Távozásakor közölte: "azért határoztam így, hogy vállaljam a felelősséget". Arra a kérdésre, hogy miért várt két napot, azt válaszolta: azt hitte, meggyőzheti az izlandiakat arról, hogy a kormány az elmúlt hónapokban helyes döntéseket hozott.

A múlt héten kedden a pénzügyi válság miatt a fővárosban, Reykjavíkban heves tiltakozás robbant ki a törvényhozás épülete előtt. A rendőrségnek csak könnygáz bevetésével sikerült visszaszorítani a mintegy ezerfős tömeget. Haarde rendőri őrizet alatt hagyta el a parlament épületét; a tiltakozók tojás- és hógolyózáport zúdítottak rá.

A kormányfő ezt követően jelentette be, hogy május 9-ére előre hozott választásokat hirdetett, amelyeken nem kíván indulni.

Izland - amely 2007-ben még a világ egyik leggazdagabb országa volt - nemzeti valutája, a korona tavaly ősszel zuhanórepülésbe kezdett, a pénzügyi rendszer összeomlott. A teljes csőd elkerülése végett a kormány kétmilliárd dolláros segélycsomagról kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és gyakorlatilag befagyasztotta a koronával történő kereskedelmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.