Lemondott az adócsalással vádolt francia miniszter

Az adócsalás elleni küzdelemért is felelős költségvetési tárca vezetője, Jérome Cahuzac azután távozott, hogy a párizsi ügyészség bejelentette, adócsalás és pénzmosás gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárást indított a politikus svájci és szingapúri bankszámlája ügyében.

Francois Hollande államfő saját kérésére felmentette Cahuzacot hivatalából, utódának pedig Bernard Cazeneuve-t, eddigi európai ügyekért felelős minisztert nevezte ki - közölte kedden este a francia elnöki hivatal. A Mediapart tényfeltáró internetes újság korábban azt írta, hogy Cahuzac éveken át titkos svájci bankszámlával rendelkezett. Miután a miniszter cáfolta, hogy valaha is külföldi bankszámlája lett volna, az oknyomozó portál közzétett egy 2000-ben készült felvételt egy telefonbeszélgetésről, amelyben állítólag Cahuzac a titkos számláról beszél. Az ügyészség január 8-án úgy nyilatkozott, hogy ki kell deríteni a hangfelvétel eredetiségét, és meg kell vizsgálni tartalmát, ezért akkor előzetes eljárást indított. „A felvételen a szakértők összehasonlították a beszélő hangját Jérome Cahuzac hangjával, és úgy ítélték meg, hogy Jérome Cahuzac az ismeretlen beszélő" - indokolta az ügyészség keddi közleményében az eljárás elindítását.

A Mediapart „számos tanúvallomásra és meggyőző dokumentumra" hivatkozva 2012 decemberében azt állította, hogy a miniszter 2001 elején, néhány nappal azelőtt zárta be az adóhatóságnál nem bejelentett számláját a genfi UBS banknál, hogy a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke lett. A számláról az összeget Cahuzac akkor Szingapúrba helyezte át a lap szerint. A portál 24 órával később közzétett egy másfél perces hangfelvételt, amelyben egy férfi egy svájci számláról beszél.

„Bosszantó, hogy pont ott van számlám, az UBS mégsem a legmegbízhatóbb bank" - mondja a felvételen állítólag Cahuzac egy ismeretlen beszélgetőtársának. „De már nincs rajta semmi, ugye? Csak úgy szüntethetem meg, ha odamegyek?" - folytatja a férfi a felvételen, aggódva amiatt, hogy a 2001 márciusi önkormányzati választás előtti kampányra negatív hatással lehet egy eltitkolt számla. Cahuzac 2001-ben lett Villeneuve-sur-Lot polgármestere.

A felvételt 12 éve őrizte Michel Gonelle ügyvéd, aki Cahuzac politikai riválisa volt a délnyugat-franciaországi régióban. A miniszter, aki politikai karrierje előtt sebész volt, a francia nemzetgyűlésben december elején reagált a vádra: "Nincs számlám külföldön, sohasem volt. Sem most, sem korábban". A politikus két rágalmazási pert indított a Mediapart ellen, az UBS-től pedig igazolást kért arról, hogy soha nem volt számlája a banknál.

Az ügyben az ügyészség korábban adóügyi jogsegélyt kért Svájctól, de annak eredménye egyelőre nem ismert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.