Lemondott a plágiumügyben elmarasztalt oktatási miniszter

Gyorsan levonta a tanulságokat a plágiummal vádolt német oktatási és kutatási miniszter. Annette Schavan felajánlotta a lemondását és Angela Merkel kancellár - saját szavai szerint nehéz szívvel - el is fogadta.

Ezzel Schavan a második miniszter, akit Merkel plágiumgyanú miatt elveszít. 2011-ben Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter volt kénytelen búcsút inteni a kormánynak.

Schavan 33 évvel ezelőtt írt doktori disszertációját azután kezdte vizsgálni a düsseldorfi egyetem, hogy egy névtelen blogger felhívta rá a figyelmet. A 351 oldalas munkában több helyen pontatlanok az idézetek, nincsenek szabályosan megjelölve a források - de szó sincs komplett részek szó szerint átvételéről, mint Guttenberg esetében.

Az egyetem kedden döntött úgy, hogy megvonja a minisztertől a doktori címet. Schavan akkor éppen hivatalos úton tartózkodott Dél- Afrikában, ahonnan pénteken tért haza és azonnal fel is ajánlotta a lemondását, írta a Spiegel. A botrány rosszat tett volna a minisztérium és a kormány munkájának, indokolta.

Az egyetem döntése ellen azonban fellebbez, és hosszú jogi harcra készül, mert állítja: soha nem plagizált. Schavan lemondása súlyos csapás Merkel számára, mert kevés miniszterrel volt ennyire közeli baráti viszonyban. Schavan évek óta Merkel egyik legszorosabb szövetségesének számított. Az elveszített alsó- szászországi választások után ez újabb rossz ómen a kancellár és a CDU számára a szeptember 22-i általános választások előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.