Lemondott posztjáról a német államfő, Christian Wulff

Lemondott Németország elnöke pénteken. Christian Wulff távozása már tegnap valószínűvé vált, amikor – az ország történetében első alkalommal – az ügyészség a német elnök mentességének feloldását kérte. A gyanú szerint Wulff Alsó-Szászország kormányzójaként 2003 és 2010 között ajándékokat és kedvezményeket fogadott el – írta a Spiegel.

– Az elmúlt napok eseményei nyomán a választók bizalma megrendült irántam, ami lehetetlenné teszi munkám érdemi végzését – indokolta a lemondását Wulff a mindössze négyperces beszédében. Wulff elismerte, hogy hibát követett el, de úgy vélte, megválasztott tisztségeiben mindig korrektül viselkedett. Odaszúrt egyet a médiának is, amelynek nyomása az utóbbi két hónapban szinte elviselhetetlenné tette az életüket.

A célkeresztbe Wulff először egy házvásárlásra felvett félmillió eurós kedvezményes, baráti hitel miatt került, ám az ügyészség most elsősorban az iránt érdeklődik, hogy milyen kapcsolatban állt az egykori miniszterelnök – immár egykori elnök – David Groenewold filmipari üzletemberrel. A 38 éves férfi személyes költségeit fizette egy alkalommal Wulffnak, míg a politikus több millió eurós juttatást biztosított az alsó-szászországi költségvetésből Groenewold cégének.

A hannoveri ügyészség most előnyszerzés és jogtalan előnyök biztosítása ügyében fog majd vizsgálódni. Wulffot számos vállalkozóhoz fűzte baráti vagy, mint utóbbi kiderült, üzleti kapcsolat is. Nemcsak házára vett fel magánkölcsönt (a bankinál alacsonyabb kamattal), hanem barátai révén olcsó autólízing-lehetőséghez jutott, de nyaralt ingyen külföldön luxuskörülmények között – olyan üzletembereknek köszönhetően, akikkel amúgy alsó-szászországi miniszterelnökként gazdasági kapcsolatban is állt. Amikor egy-egy ilyen ügy napvilágra került, gyorsan kifizette a számlát – ám sejteni lehetett, hogy a luxusélet iránti vágyódása előbb-utóbb nagyobb gondot okoz majd.

Ha bebizonyosodik, hogy Wulff érintett a korrupcióban, úgy akár hároméves börtönbüntetést kaphat. Exelnökként a jog szerint évi 200 ezer eurós járulék illeti, ám kérdés, hogy az ügy nyomán erre jogosult lesz-e.

Angela Merkel kancellár lemondta olaszországi útját, majd fél órával Wulff nyilatkozata után bejelentést tett, kijelentve, hogy személyesen is nagyon sajnálja Wulff távozását, és igyekszik mielőbb, az ellenzékkel is egyeztetve megállapodni egy új elnökjelöltben. Merkel méltatta Wulffot, aki szerinte méltóan szolgálta hazáját. Ráadásul aláveti magát a törvénynek, amely előtt minden ember egyenlő. A törvényhozásnak 30 napon belül kell új államfőt választania. Addig az elnöki teendőket Horst Seehofer, a Bajor Keresztényszociális Unió – a Merkel vezette CDU testvérpártja – vezetője látja el, mint a felsőház szerepét betöltő Bundesrat elnöke. Az ellenzéki pártok üdvözölték Wulff lemondását, szerintük az elnök már nem volt tovább "tartható" a politikában.

Elsőként a Twitteren terjedt el Wulff lemondásának híre, még a reggeli órákban, és azonnal megkezdődött az utódok nevének találgatása. Mire az államfő valóban bejelentette távozását, már hosszú lista jött össze a nevekből: köztük volt Norbert Lammert, a Bundestag elnöke, Klaus Töpfer korábbi környezetvédelmi miniszter, de ott volt Joachim Gauck neve, a korábbi elnökválasztáson Wulff-fal szemben alulmaradt, ám a lakosság és a politikai elit körében is igen népszerű emberjogi aktivistáé is.

Christian Wulff  és a volt feleség, Bettina. Az exállamfő ragaszkodik az ártatlanságához
German President Christian Wulff looks at his wife Bettina after he made a statement in the presidential residence Bellevue Palace in Berlin, February 17, 2012. Wulff resigned on Friday after state prosecutors asked parliament on Thursday to remove his legal immunity over accusations that he accepted favours. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: POLITICS TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.