Lemondott a cseh autószerelő-miniszter

Tíz éve még autószerelőként dolgozott Csehországban, tegnapra viszont egy koalíciós párt elnöke, miniszterelnök-helyettes és vidékfejlesztési miniszter lett Jirí Cunek. Most ugyanilyen gyorsan bukhat is. Korrupciós ügyekbe keveredett, két posztjáról ma már le is mondott.

Lemondott Jirí Cunek cseh miniszterelnök-helyettes, régiófejlesztési miniszter. Cunek továbbra is a koalíciós Kereszténydemokrata – Cseh Néppárt (KDU-CSL) elnöke marad, egészen a párt júniusra kitűzött tisztújító kongresszusáig. A politikus távozását Mirek Topolánek miniszterelnök hetek óta szorgalmazta, miután Cunek korrupciós ügyekbe keveredett.

Cunek sokáig hajthatlan volt, s azt követelte a kormányfőtől, hogy ne őt, hanem egyik pártbeli vetélytársát, a KDU-CSL volt elnökét,  Miroslav Kalousek jelenlegi pénzügyminisztert váltsa le. Erre viszont Mirek Topolánek nem volt hajlandó. Jirí Cunek alatt a pártelnöki szék is inog, ezért feltehetően jobbnak látta, ha  ennek a posztnak a megőrzésére összpontosít.

Cunek, a cseh politikai színtér egyik legtöbbet bírált politikusa több korrupciógyanús ügybe keveredett és romaellenes kijelentései miatt is elhíresült. Két éve azzal gyanúsították, hogy félmillió korona csúszópénzt fogadott el, amikor  a morvaországi Vsetín polgármestere volt. Saját titkárnője jelentette fel őt, aki azt állította: látta, ahogy átvette a pénzt. Cunek szerint beosztottja bosszúból vádolta, mert ő nem fogadta a nő közeledését. Ám a nyomozók később több bizonyítékot találtak, és vádemelési javaslattal éltek az időközben már pártelnökké és miniszterelnök-helyettessé avanzsált volt polgármester ellen.

Ekkor azonban - Cunek panaszának helyt adva - más megye bűnüldöző szerveit bízták meg. Új ügyészt is kijelöltek, aki néhány hét múlva leállíttatta a nyomozást. A z eljárás ideje alatt ideiglenesen felfüggesztett politikus pedig visszatért a posztjaira. Mostanra azonban kiderült, hogy az első fokon eljárók nem hibáztak, ezért a cseh legfőbb ügyész utasítást adott az eljárás folytatására.

Nemrég a  Cseh Televízió riporterei kiderítették, hogy Jirí Cunek 1998-ban - amikor még autószerelőként dolgozott - két bankban összesen 3,5 millió koronát (35 millió forint) helyezett el saját, illetve az anyósának a számlájára. Ekkor a felesége nem dolgozott, s miután négy kis gyermekük volt, szociális segélyt vett fel. Jirí Cunek továbbra is azt állítja, hogy, a bankszámláján elhelyezett pénz nem az övé volt. További részleteket azonban személyiségi jogokra hivatkozva egyelőre nem hajlandó közölni. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter – a gyanúsított beleegyezésével – amerikai könyvvizsgáló céget bízott meg az igazság kiderítésével, amely azonban nem jutott hozzá az összes lényeges dokumentumhoz.

Két éve közfelháborodást keltett, mert kijentette: "ahhoz, hogy a politikusok Csehországban szegénynek nyilvánítsanak valakit, illetőnek randalíroznia kell, majd tüzet raknia otthon vagy a főtéren, hogy jó barnára süljön le." Miután sokan támadták emiatt, azzal érvelt, hogy miniszterelnök-helyettesként és régiófejlesztési miniszterként szeretné elérni: a romák végre dolgozzanak. Több civil szerveződés már akkor is a lemondását követelte. Saját pártján belül is egyre többen bírálják őt.

Jirí Cunek tárcáját valószínáleg Cyril Svoboda volt cseh külügyminiszter veszi át.

Még három minisztert sodort el Cunek

Hétfőn este Mirek Topolánek leváltotta az egészségügyi, a kereskedelmi, valamint az emberjogi és kisebbségügyi minisztert is. A kormányfő közölte: nem a munkájukkal elégedetlen, hanem a tevékenységük elégtelen komunikációja miatt meneszti őket. Az új tárcavezetők nevét január 23-án hozza nyilvánosságra.

Jirí CUNEK
Jirí CUNEK
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.