Lemondás az afgán elnök elleni rakétatámadás miatt

Távozik az afgán kormány belügyminisztere és a hírszerzés vezetője - jelentette be vasárnap az afgán elnöki hivatal.

Hamid Karzai államfő elfogadta Mohammad Hanif Atmar belügyminiszter és Amrullah Száleh lemondását. Ezt azzal indokolt a két vezető, hogy vállalják a politikai felelősséget azért, mert a tálib lázadóknak sikerült megzavarniuk az afganisztáni törzsi nagytanács, a loja dzsirga békekonferenciájának megnyitását.

A mintegy 1600 törzsi vezetőből és a civil társadalom képviselőiből álló testület szerdán kezdte meg háromnapos tanácskozását Kabulban, hogy megvitassa Karzai elnök nagyratörő béketervét. A tanácskozás helyszínének, a kabuli egyetemnek a közelében rakéták csapódtak be, kézifegyverekből leadott lövések döreje hallatszott a környékről, és egy öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát a közelben. Az első rakéta becsapódása éppen Hamid Karzai afgán elnök beszéde alatt rázta meg a fővárost.

Karzai a támadás hatására először arra kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy őrizzék meg nyugalmukat, majd befejezte a beszédét, és egy páncélozott konvojjal elhagyta helyszínt. Ezt követően történt egy másik rakétatámadás is. Összesen két ember sebesült meg az egyetem körül, egyikük polgári személy. A biztonsági erők két támadót megöltek, egyet pedig elfogtak.

Afganisztánban a loja dzsirga több évszázados intézmény, amelynek összehívására mindig az ország történelmének kulcsfontosságú pillanataiban kerül sor. A nagygyűléseken hagyományosan az afgán társadalom legbefolyásosabb tagjai vesznek részt, akik helyi és országos szinten képesek foganatosítani a tanácskozásokon elfogadott határozatokat. A biztonsági erők nagy erővel készültek a tanácskozás biztosítására, ennek dacára a lázadóknak sikerült zavart kelteniük a megnyitón.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.