Lemond a japán ellenzék vezére

Lemond tisztségéről Ozava Icsiro, a japán ellenzék vezére, hogy ezzel növelje pártja esélyét az októberi választásokon – a politikus hétfőn közölte döntését Tokióban tartott sajtóértekezletén.

Korábban úgy tűnt, hogy a politikában kialakult patthelyzet és a választók elégedetlensége a jelenlegi kormányfővel, Aszo  Taróval, illetve a kormányzó Liberális Demokrata Párttal (LDP) az  ellenzéki, centrista Japán Demokrata Pártnak (JDP) kedvez. Ozava volt az októberi parlamenti választások nagy esélyese, egyik  munkatársának az illegális pártfinanszírozás ügyében kirobbant  botránya miatt azonban tekintélye megrendült. Hogy személye ne árnyékolja be a JDP választási esélyeit, a pártvezér most jelentette be távozását.

Vatanabe Kozo, a Japán Demokrata Párt képviselője bölcs és tiszteletteljes döntésnek nevezte a lépést. Kavakami Kazuhisza, a tokiói Meidzsi Gakuin Egyetem politikatudományi  professzora szerint a lemondás a közvélemény-kutatási felmérések adatai miatt történt.

A Jomiuri Simbun című japán napilapban közölt felmérés azt  mutatta, hogy a megkérdezettek 70 százaléka kérdőjelezte meg Ozava  pártelnökségét. A politikus azért is távozik, hogy pártja  megnyerhesse a parlamenti választásokat.

„Ez egyesíti a pártot, miközben a választási harcokra készül” – mondta a szakértő. Hozzátette: a felmérések azt mutatták, hogy a  választók szerint Ozava gondot jelent ugyan, de emiatt nem fordultak  el a JDP-től. Távozása növeli annak esélyét, hogy majd a JDP-t  bízzák meg a következő kormány megalakításával – fejtegette a professzor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.