Lehet, hogy Slota is kettős állampolgár

Beadvánnyal fordult pénteken Berényi József MKP-elnök a pozsonyi belügyminisztériumhoz. Ebben a politikus azt kéri, hogy vizsgálják ki, vajon Ján Slota nem kettős állampolgár-e.

A magyar pártvezető szerint fennáll a gyanú, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke horvát állampolgárságot kaphatott. Ebben az esetben a hatályos törvények szerint le kell mondania a pártelnöki posztjáról. Ugyanis a Robert Fico kormányának regnálása idején elfogadott, s azóta sem módosított jogszabály alapján aki más állampolgárságot kér és kap, azonnal elveszíti a szlovákot. S az ilyen személy nem tölthet be közéleti tisztséget.

Berényi arra hivatkozik, hogy a szlovák politikus immár tizennégy éve hónapokat tölt abban Rab szigetén lévő luxusvillában, amelyet állítólag a horvátországi  LAGANJ cég kölcsönöz neki, s amelynek tulajdonosa Georges Gansé Dossou benini állampolgár, Slota volt parlamenti asszisztense és bizalmasa. Az MKP vezetője idézi Anna Belousovovát, az SNS volt alelnökét, aki szerint egykori főnöke újgazdag, akinek a luxusjachtja a pompás horvátországi villája előtt horgonyoz. „A fentiekre való tekintettel nagy a valószínűsége, hogy Ján Slota érzelmi és egyéb kötődései révén kérvényezte és megszerezte a horvát állampolgárságot“ - vélekedik a beadvány szerzője.

Idén áprilisban Ján Slota fordult hasonló kéréssel a pozsonyi belügyi tárcához, miután Berényit újra megerősítették eddigi tisztségében.  A belügyminisztérium némi kivárás után, csaknem egy hónappal később az alábbi levelet küldte a Magyar Koalíció Pártja elnökének: „Kérjük, hogy tájékoztasson bennünket arról, hogy az állampolgársági törvény értelmében Ön áprilisban egy idegen ország állampolgárságának a megszerzésével elveszítette-e szlovákot?". Erre a címzett csak annyit válaszolt, hogy ő továbbra is szlovák állampolgár. Arról nem tett említést, hogy már megkapta-e a magyar állampolgárságot, amelyet még januárban, az elsők között kérelmezett.

Érdeklődésünkre a pozsonyi belügyminisztériumban annyit közöltek, hogy még nem kapták meg Berényi József levelét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.